Gerendai Károly csodát remél a Szigeten

Infostart
2010. augusztus 2. 06:24
Idén sokkal jobban meg kell küzdeni a látogatottságért, mint a korábbi években - mondta a tavaly rekord jegyeladással záró Sziget fesztivál főszervezője az InfoRádió Aréna című műsorában. Gerendai Károly azt is elárulta, mi alapján választják ki a rendezvény fellépőit.

A szakértők a válságból való kilábalásról beszélnek, a Sziget rendezőinek mégis többet kell tenniük a látogatottság szinten tartásáért, mint a korábbi években. A fesztivál főszervezője az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: akciókkal, erősebb programmal és kampánnyal lehet tenni a visszaesés ellen.

Gerendai Károly hozzátette: tavaly azt gondolták, hogy a válság sokkal inkább érezteti majd a hatását, ám nem ez történt, sőt, tovább nőtt a látogatottság. Idén viszotn "kész csoda lesz", ha tudják tartani az előző évi látogatószámot - jegyezte meg.

A főszervező arról is beszélt, hogy még az idei fesztivál szervezésének megkezdése előtt eldöntötték, nem lépik túl a tavalyi kiadásokat, amelyek 2,7 milliárd forintra rúgtak.

Kiválasztás

A zenekarok, előadók lemezeladásait, a slágerlistákon elfoglalt helyüket és a koncertjeiken mért nézőszámokat is figyelembe veszik a szervezők, amikor arról döntenek, kit hívnak meg a fesztiválra. A legtöbbet azonban nem ezek, hanem a Kívánsággépben leadott szavazatok nyomják a latban - mondta Gerendai Károly.

A Sziget honlapján évente közel százezer felhasználó szavaz arról, kit szeretne a látni és hallani a következő évi fesztiválon; ezek a voksok jelentik a kiindulópontot a fellépők kiválasztásánál - magyarázta a főszervező.

Mivel a magyar és a külföldi közönség ízlése jelentősen különbözik, a rendezőknek gyakran kell dönteniük arról, hogy egy-egy előadó meginvitálásával melyik csoportot szeretnék megszólítani, emellett pedig természetesen azt is figyelembe kell venniük, hogy kik érnek rá fellépni a Szigeten, illetve hogy kik adnak koncertet a többi nagy fesztiválon - tette hozzá Gerendai Károly.

A programszervezés megkezdésekor azt is meg kell becsülni, hogy az egyes előadók mennyire lesznek népszerűek a Sziget idején: ki lesz, aki előrelép, és ki lesz, aki kimegy a divatból - mondta a fesztivál főszervezője.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Aréna 1 - Gerendai Károly
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Aréna 2 - Gerendai Károly
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást