Összefogással túl kell lépni a trianoni traumán - hangsúlyozták a 21. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik szekciójának előadói; többek között Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, valamint Czakó Gábor és Zelei Miklós író. A tusnádfürdői rendezvényen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kulturális államtitkára azt mondta: a trianoni békét el kell fogadni, és újra kell fogalmazni a nemzeti célokat.
Szőcs Géza úgy fogalmazott: nem az állam, hanem a nemzettudat csonkasága jelenti a nagy problémát. Korábban Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület tagja arról beszélt, hogy az állapotfelmérés után meg kell erősíteni a határon túli magyar médiát. Hangsúlyozta: sem a közszolgálati, sem a kereskedelmi média nem tett eleget a határain belüli és kívüli igényeknek. A nemzeti erőforrás minisztere délelőtt az egységes, korszerű, jó minőségű és versenyképes Kárpát-medencei magyar oktatás megteremtését szorgalmazta. Réthelyi Miklós felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatás, az egészségügy, a szociális helyzet, a kultúra és a sport egymással szervesen összefüggő területet alkot.