Komoly gondban van az Üvegtigris 3 stábja

Infostart
2010. július 22. 13:08
Az Üvegtigris harmadik részének alkotóit kellemetlenül érinti, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványnál múlt héten történt, másfél milliárd forintos zárolás következtében a produkció nem kapja meg a megítélt 95 millió forintos állami támogatást, ám ez nem befolyásolja a film december 16-ai bemutatóját - mondta az InfoRádiónak Kovács Gábor producer.

Az Üvegtigris harmadik részének összesen 95 millió forintos állami támogatás járna. Ebből 55 millió úgynevezett szelektív, gyártási támogatás, a fennmaradó 40 millió pedig normatív, amely a második része után jár a rendezőnek és a producernek, miután 300 ezer feletti nézőszámot hozott a film - mondta az InfoRádiónak Kovács Gábor producer.

Hozzátette: az Üvegtigris 3 stábja nehéz helyzetben van, de a támogatás késése ellenére mindenkit ki tudnak fizetni. A hiányzó pénzt magánhitelekből, kölcsönökből és átcsoportosításokból teremtik elő.

A munkát befejezzük, fel sem merült senkiben, hogy nem - hangsúlyozta a film producere, aki hozzátette: június 21. óta zajlik a forgatás, és a második héten derült ki, hogy csak később kapják meg a 95 millió forintos támogatást.

A forgatást július végén, augusztus legelején befejezik azt, így a december 16-ai bemutató nincs veszélyben - emelete ki Kovács Gábor.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást