Képgaléria: 70 éves lett a Beatles dobosa

InfoRádió / MTI
2010. július 8. 11:50
New Yorkban ünnepelte hetvenedik születésnapját Ringo Starr, a Beatles egykori tagja. A Life magazin egy képgalériával emlékezett meg a születésnap alkalmából az együttes tagjairól.

A zenészt barátai népes tábora köszöntötte a Hard Rock Caféban, a buli születésnapi tortával lett teljes, és a Happy Birthday is elhangzott a dobos tiszteletére.

Később Ringo Starr rajongókkal a Times Square-en folytatta az ünneplést.

"New Yorkben lenni már 1964-ben is mágikus volt, és ma is az" - mondta az összegyűlt tömegnek a híresség, aki még mindig a béke és szeretet jelszavát tartja a legfontosabbnak.

A Beatles tagjai közül a dobos mellett ma már csak Paul McCartney van az élők sorában. John Lennon 1980-ban merénylet áldozata lett, George Harrison 58 éves korában egy Los Angeles-i klinikán hunyt el 2001-ben.

Az együttes tagjairól a mostani születésnap alkalmából egy képgalériával emlékezik meg a Life magazin.

A mindig vidám Ringo (művésznevét az ujjain előszeretettel viselt gyűrűkről kapta) kedélye töretlen, új lemeze az idén jelent meg és ma is turnézik All-Starr Band elnevezésű együttesével.

Gyermekkorának nagy részét különböző betegségek miatt otthon töltötte, és a rádióból szóló zenére kezdett dobolgatni. Pályafutása a Rory Storm and the Hurricanes együttesben kezdődött, és csak 1962-ben igazolt át a Beatlesbe. A rajongók kezdetben ellenszenvvel fogadták, mert a népszerű Pete Best helyére került, de hamar megszerették a mindig vidám dobost.

A Beatles első kislemezének felvételén Ringo még annyira lámpalázas volt, hogy egy stúdiózenésznek kellett a helyére beugrania. Később kiköszörülte a csorbát és rendkívül megbízható dobolásával járult hozzá a Beatles minden képzeletet felülmúló sikeréhez. John Lennon és Paul McCartney minden lemezen legalább egy dalban a vokált is átengedte neki. Jellegzetes hangja hallható például a Yellow Submarine vagy a With a Little Help from My Friends című dalban.

Bár a szakma legnagyobbjai nyilatkoztak elismeréssel teljesítményéről, ő maga olykor kétségbe vonta képességeit. "Nem túl jó a technikám, mert valójában balkezes vagyok, aki egy jobbkezes zeneszerszámon játszik" - mondta. Ugyanakkor John Lennon, aki sokat viccelődött Ringón (egyszer azt mondta, hogy nem a világon, de még a Beatlesben sem ő a legjobb dobos), halála előtt nem sokkal azt nyilatkozta, "nem tudom, mit kezdtünk volna nélküle. Van benne valami szikra, amit nem lehet megfogalmazni. Nélkülünk is megállta volna a helyét".

A Beatles felbomlása után Sentimental Journey címmel adta ki első szólólemezét, amelyen a rockkorszak előtti dalokat dolgozott fel, a következővel (Beaucoups of Blues) a country területére rándult ki, majd az 1973-abn megjelent Ringo című album kis túlzással egy Beatles-albumnak is felfogható, hiszen John, Paul és George Harrison is közreműködött rajta - sajnos nem egyszerre.

Hét egymást követő évben szerepelt az angol és az amerikai listák első 10 helyezettje között olyan számokkal, mint az It Don't Come Easy, a Back Off Boogaloo, a Photograph, a You're Sixteen. Örömmel működött közre a volt Beatles-tagok felvételein, a talán legsikeresebb szóló-Beatle, McCartney albumain manapság is közreműködik. Ringo hetvenedik születésnapjához közelítve aktívabb, mint valaha: az év elején jelent meg új, sorrendben tizenötödik albuma Y Not címmel (természetesen McCartney is rajta van).

Filmszínészként is népszerű, csillogott már a Beatles filmjeiben is (Egy nehéz nap éjszakája, Segítség), később szerepelt Peter Sellers partnereként, főszerepet játszott a Barlanglakó című komédiában, és A Simpson család című rajzfilmsorozat egyik epizódjában saját maga animációjaként is megjelent. Volt a Thomas, a gőzmozdony című mesefilmsorozat narrátora is, feltűnt talk-showkban és reklámokban. Felesége Barbara Bach színésznő, első házasságából született három gyermeke közül Zak maga is kiváló dobos lett.

Idén csillagot kapott a hollywoodi Hírességek Sétányán, a gránitlapokon már szerepelt John Lennon és George Harrison neve, a Beatles közös csillagát 1998-ban fektették le. Ringo születésnapját ismert zenészekből álló zenekara, az All-Starr Band társaságában koncerttel ünnepli. Rajongóit arra kérte, születésnapi ajándékául július 7-én délben 12 órakor kezükkel a V betűt formázva emlékezzenek meg a békéről és a szerelemről.