A magyar társadalomban több generáció él most együtt, ezeknek pedig más-más elképzelése van a szabadságról; a legfiatalabbak nem is nagyon értik, mint jelent az, hogy szabadság, vagy a Magyar Szabadság Napja. Mi azonban, akik végigküszködtük a katonai és politikai megszállás minden szigorúbb és kevésbé szigorú szakaszát, életünk egyik legfontosabb pillanataként őrizzük magunkban azt, amikor az utolsó szovjet katona is átsétált a hídon Csapnál.
Különösen azok számára jelent ez halálukig óriási élményt, akik mindent elkövettek azért, hogy ez a pillanat bekövetkezhessen. Magam az életemet erre tettem rá: iskolákban, falusi könyvtárakban, a legeldugottabb helyeken éppúgy, mint az egyetemi színpadokon, a műsoraim összeállításával mindig arra igyekeztem fényt vetni, hogy igenis, voltak nehéz szakaszok a magyar történelemben, de túléltük, megmaradtunk, együtt vagyunk, közösen jobb helyzetet tudunk teremteni.
Mostanában már nem a politikai és katonai elnyomás ellen kell küzdenünk, hanem a világot lassan elöntő nihil ellen, amelyben csak a pénz számít, eltűnőben van értékek megőrzése, tisztelete. Pedig az értékek tartják össze a nemzeteket, a társadalmat.
Az egyik érték, amiért ön is sokat tett, a magyar nyelv. Hogy látja, a mai társadalomban mit hogyan lehet ápolni az anyanyelvet?
Nagyon sok múlik az iskolai oktatáson, már az óvodától kezdve. Kétségtelen tény, hogy a számítógépek világa nagy ellenség; ott az angol nyelv a kötelező, a magyar nyelvet, ha használják is, olyan szabályok szerint - az elválasztásokra, az ékezetek hiányára gondolok -, amelyek mind a nyelvünk szépségét, gazdagságát csorbítják
Nem vagyok azonban elkeseredett, mert azt látom, hogy a fővárost elhagyva, a vidéki iskolákban minden gyerek szépen beszél, ízesen, jó nyelvtani készséggel, hangsúlyozással. Ennek megtartása a döntő a magyar nyelv megmaradása érdekében, hiszen az a nemzet, amely elveszíti, vagy elherdálja az anyanyelvét, a végzet útjára lép. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ez ne következzen be.
Hanganyag: Oláh András