Szombaton lesz a színházi világnap

InfoRádió / MTI
2010. március 25. 18:23
Judi Dench brit színésznő fogalmazta meg a színházi világnap idei üzenetét.

Az Oscar-díjas művész köszöntőjében arra emlékeztet, hogy a színház nemcsak a szórakoztatás és az inspiráció forrása, hanem a világ minden táján képes a különböző kultúrájú emberek sokaságát egyesíteni. Hozzáteszi: a színház emellett a nevelés és a tudás átadásának lehetősége.

A március 27-ei színházi világnapra a fővárosi színházak egész hétvégén, és még a következő napokban is különleges előadásokkal és kiállításokkal készülnek; több színház műsorára tűzte egyebek mellett a Kolozsvári Állami Magyar Színház előadásait, az Olof Palme házban pedig mintegy 30 díszlet- és jelmeztervező iparművész 110 pályaművét lehet megnézni a Látványtár című kiállításon, amelynek megnyitóján kiosztják Az Év Díszlettervezője és Az Év Jelmeztervezője díjakat is.