eur:
395.36
usd:
366.39
bux:
65503.2
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hegedűs és Reviczky a háztetőn - képekkel

Kettős szereposztásban mutatja be a Vígszínház A "Hegedűs a háztetőn" című darabot. Hegedűs D. Géza pénteken, Reviczky Gábor szombaton mutatkozik be a főszerepben. Az immár klasszikus musicalt a színház igazgatója, Eszenyi Enikő rendezte.

Először 1964-ben adták elő a Broadway-n az azóta klasszikussá vált musicalt, a Hegedűs a háztetőnt. Reb Tevje, a tejesember és lányainak története a vészkorszak előtti időkben játszódik az ukrajnai Anatevkában - a kis faluban, ahol a XX. század elején divatba jött a szerelem, és ahol - a felsőbb utasítást követve - megerősödött az antiszemitizmus.

A Vígszínházban kettős szereposztásban mutatják be a darabot: Hegedűs D. Géza és Reviczky Gábor alakítják Tevjeét, az Istennel beszélgető becsületes zsidó figuráját, Igó Éva és Halász Judit pedig Goldét, a tejesember feleségét. A további főbb szerepekben Láng Annamária, Kovács Patrícia, Bata Éva, Pap Vera, és Kútvölgyi Erzsébet láthatók majd.

Eszenyi Enikő igazgató, a darab rendezője elmondta, hogy az otthonukat elhagyni kényszerülő, a kiszolgáltatott, üldözött és kirekesztett emberek sorsára kívánta ezzel az előadással felhívni a figyelmet.

"Amikor a tavalyi évadban összeállítottam a műsort, nagyon erősen foglalkoztatott a másság problémája. Így került műsorra a Vígszínházban az Othello, a Pesti Színházban a Mindent Anyámról és most a Hegedűs a háztetőn. Ez utóbbi darabban egy kis csoportot üldöznek, ami azt hiszem, nagyon aktuális téma, hiszen a világ több részén - Afrikától Európán keresztül Ázsiáig - vannak olyan kis közösségek, amelyeknek esetleg három nap alatt össze kell pakolniuk és el kell hagyni otthonukat, vagy lemészárolják őket. Sajnos nagyon sok ilyen hely van és erről beszélni kell!"

Ahogy Eszenyi Enikő elmondta, a próbafolyamat során a társulat beszélgetéseket folytatott Verő Tamás rabbival a zsidó hagyományokról, szokásokról, vallásról és kultúráról.

"Mindig hívok szakértőket az előadásaim elkészítésénél, most Verő Tamást kértük meg, Õ segített nekünk a munkában. A darabot elemeztük közösen és az elemzés során minden egyes tárgyról, amelyet az előadásban használunk, elmondta a rabbi, hogyan kell velük bánni, illetve a jelenetek beállításánál is segített." 


Több tucat színész és táncos mozog egyszerre a Vígszínház színpadán, emelőket, háttérvetítést is használnak majd. A nagyzenekart Siló István és Rácz Márton vezényli az előadás során. A táncok pedig nem csak érzelmeket közvetítenek, hanem előbbre viszik a cselekményt, felrajzolják az erővonalakat is: a hagyományok és a modern világ egymásnak feszülését, Anatevka zsidó és orosz lakosságának konfliktusát. Duda Éva koreográfussal való közös munkájáról Eszenyi Enikő elmondta, hogy a koreográfussal jó barátságban vannak és már évek óta közösen dolgoznak.

"Együtt készítettük Prágában, az Operában Lope de Vega A kertész kutyája című előadását, és aztán a Marica grófnőt a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Kifejezett szándékunk volt az, hogy ne egy musical-show-t állítsunk színpadra, hanem egy sokkal egyszerűbb, de mégis látványos koreográfiát. A 2007-ben a Vígszínházban bemutatott rendezésemben, az Össztáncban már mi sokat táncoltunk, tehát volt egy alap, hiszen Igó Évát például nem kell már megtanítani táncolni, ő nagyszerűen mozog és sokan a társulatból. Szerencse még, hogy most sokan vannak a társulatban, akik jól énekelnek, mégis egy ilyen darab nagy kihívás. Ilyen nagyszabású előadás a Vígszínházban még nem volt, például rengeteg mikroportot kell használnunk, tehát a technika helyes működése meghatározó fontosságú" - mondta Eszenyi Enikő

Hanganyag: Fehér Anna Magda

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×