eur:
393.87
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Kálloy Molnár Péter plázacicákról és bombanőkről énekel

Kálloy Molnár Péter Pesti álom című lemezét február 21-én mutatja be a Millenárison. A koncertről, amelyen Hrutka Róbert, Novák Péter, Tompos Kátya és Fekete-Kovács Kornél is fellép.

Második albuma jelent meg Kálloy Molnár Péter színésznek, akinek Pesti álom című lemezével az volt a célja, hogy kis történeteket meséljen el az Orient Expressről, a plázacicákról, a bombanőről, a gyermekkorról.

Humoros, elgondolkodtató és átütő zenék váltakoznak a lemezen - mondta a színész az InfoRádiónak nyilatkozva. Hozzátette: a február 21-ei lemezbemutató koncerten elsősorban az új dalokra koncentrál, de az előző album legsikeresebb szerzeményei is felcsendülnek majd.

Vendégként fellép Novák Péter, Hrutka Róbert és zenekara, Tompos Kátya, valamint a trombitavirtuóz Fekete-Kovács Kornél is.

Különleges, színes este lesz - mondta Kálloy Molnár Péter, aki elárulta azt is, hogy országos koncertturnét tervez.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×