Szenzáció: megjelent a 82 éves Kurtág Márta első szólólemeze

Infostart
2010. február 9. 16:42
Beethoven Diabelli variációi szólnak Kurtág Márta első szólólemezén. A zongoraművész 1999-ben, 72 évesen játszotta föl Berlinben a 33 rövid darabból álló sorozatot, de csak fia, ifjabb Kurtág György unszolására engedte meg jó tíz évvel később a Budapesti Music Centernek (BMC) a közzétételt.

A kiadás előzményéről Gőz László, a BMC vezetője elmondta: mivel Kurtág rájuk bízta új CD-inek megjelentetését, gyakran beszélgetnek a tervekről. Az egyik megbeszélésen hozta szóba ifjabb Kurtág György, hogy létezik ez a felvétel, ami már tíz éve porosodik a polcon.

Ahogy Kurtág Márta írja a kísérőfüzetben: "...szinte eltoltam magamtól (...), nem érdekelt többé. De a fiam, ifjabb Kurtág György kiemelte és mint egy +talált tárgyat+ - megtisztította."

A CD-vel részben helyreállt az a furcsa, "hátrányos" helyzet, hogy a világ számára a zongoraművész nem létezik önálló lényként. Kurtág György parádésan megünnepelt 80. születésnapja után a figyelem most Kurtág Mártára irányulhat - fogalmaz Gőz László, hozzátéve: a kiadványt tiszteletadásnak szánják és nem várnak tőle üzleti sikert.

"Hetvenkét évesen vettem fel első szólólemezemet, a Diabelli variációkat, mert mégis meg akartam magamat +örökíteni+. Azért akartam fölvenni, mert ez valami, ami én vagyok, amit én tudok a darabról" - mondja Kurtág Márta. Mint felidézi, zeneakadémista korukban kezdtek a Diabelli variációkkal foglalkozni, de majdnem fél évszázaddal később készült csak a felvétel.

"Gyuri néha szeretné, ha most, nyolcvankét évesen, újra felvennénk a darabot. Természetesen ez számomra illuzórikus... Talán ma már másképp játszanám, szabadabban, kevésbé szigorúan, több melegséggel..." - zárja a CD kísérőfüzetében szereplő gondolatokat Kurtág Márta.

A Beethoven-kortárs Anton Diabelli olasz származású osztrák zeneszerző volt, társtulajdonosként zeneműkiadót is működtetett. Diabelli ötven zeneszerzőtől kért variációkat rövid keringőjére. Beethoven azonban - aki e változatokon 1819-23-ig dolgozott - 33 darabjával oly hatalmas anyagot szállított, hogy 1824-ben külön kötetben adta ki variációsorozatát a Cappi-Diabelli-cég.

Gőz László kitért arra is, hogy a 2010-es cannes-i MIDEM-en a három legjobb kortárs jelölt között két magyar volt: az egyik a BMC kiadványa, Eötvös Péter Az álmok hídján mentem át című műve és a Hungaroton kiadványa, a Bartók Új Sorozat hatodik darabja.

Hogy végül a Hanssler Classic Messiaen felvétele nyert, azt nem annak tulajdonítja, hogy ezúttal nem volt magyar zsűritag, hanem annak, hogy Eötvös és Kocsis Zoltán is korábban életmű és nagydíjat hozott el, ezúttal a független kis kiadó teljesítményét jutalmazták. Hozzáfűzte: önmagában is elismerés a nagy számú benevezett kiadvány közül az első háromba kerülni.