Hogyan ismerkedtetek meg a Jógyerekek képeskönyvének főszereplőivel, többek közt Borzas Petivel?
Martyn Jacques: Csak egy könyv volt, amit egy ismerősöm mutatott meg nekem, amiből készítettem néhány dalt. Aztán ugyanez az ismerősöm összeszedett némi pénzt és néhány embert, így lett belőle színházi produkció. Nem számítottunk rá, hogy nagy sikere lesz, de az lett, úgyhogy boldogok vagyunk. Igazából vidám véletlenek sorozataként jött létre, mi nem tartozunk a hagyományos színházi közegbe, egyszerűen összejöttünk és tettük a dolgunk.
A budapesti koncerten a Jógyerekek képeskönyve dalai mellett az együttes 2003-ban megjelent The Gorey End című albumáról válogatták a dalok többségét. Miért pont ezt a lemezt, és nem az idén megjelent három új anyaguk egyikét választották?
MJ: A zenekarunk fennállásának 20. évfordulóját ünnepeljük, ezért arra gondoltunk, hogy a sikeresebb lemezeinkből állítjuk össze a műsort. És az egyetlen másik ilyen lemezünk, amit még Grammy-díjra is jelöltek, az a The Gorey End volt. De más lemezekről is játszunk dalokat, a lényeg az, hogy visszatekintsünk az elmúlt 20 évre.
Az együttes ez alatt a 20 éve alatt 26 lemezt jelentetett meg, mi az ami folyamatosan inspirálja, új témákkal látja el a zenekart?
MJ: Muszáj folyamatosan változnunk, többféle témát is fel kell dolgoznunk, nem lehet 28 lemezen át csak prostituáltakról és drogosokról írni. Lehet dalokat írni birkákról, állatokról, Csipkerózsikáról, gyermekkönyvekről, filozófusokról, mozgásban kell maradni, fel kell rázni a dolgokat, különben meghal az egész. Arról írok dalokat, amiket viccesnek találok, és a véletlen úgy hozza, hogy ezek mások számára sokkolóak is, de attól még az adott téma számomra egyszerűen csak humoros.
Mennyi időbe telik elkészíteni egy lemezt?
MJ: Körülbelül néhány hónap ráfordított munka. De inkább csak a a turnézás közti szünetekben van rá időm. Olyankor szeretek írogatni. Ez a hobbim is, nemcsak a megélhetésem.
Hogyan oszlanak meg alkotói folyamat feladatai a zenekaron belül?
MJ: Megírom a dalok zenéjét és szövegét, majd megjelenek egy koncerten, és elkezdem játszani a dalokat, anélkül, hogy a többieknek szóltam volna előre. És ha jól sikerül egy dal, akkor Adrian (Huge) leesik a székéről a dobszerkó mögül. Akkor tudjuk, hogy jó dalt írtunk. Ez egyszer meg is történt.
A Tiger Lilliest úgy is számon tartják, ami a hírességek kedvence. Az Tiger Lillies rajongói közé tartozik például az amerikai komikus-filmrendező Mel Brooks, Matt Groening, a Simpson család megalkotója és Marylin Manson énekes. Hogyan viszonyulnak ehhez a különleges rajongótáborhoz, és van kedvenc rajongójuk?
MJ: Jó érzés, amikor olyanok, mint Mel Brooks vagy Barry Humphries ausztrál komikus, ezek az idősebb emberek, akiket nagyra becsülsz, szeretik, amit csinálsz.
Adrian Huge: David Byrne, a Talking Heads frontembere egyszer a dobok James Joyce-ának nevezett, de talán Matt Groeninget, a Simpson család kiötlőjét szeretem a legjobban. Amikor eljön egy koncertre, mindig nagyon udvarias és visszafogott, mindig megkérdezi, hogy van e lehetőség rá, hogy megnézzen minket.
MJ: Ha Los Angelesben vagyunk, mindig eljön velünk vacsorázni. Igazi rajongó, mindig megígéri, hogy betesz minket a Simpson családba, de erre sosem került sor. Meghallgatja a koncertet, de nem tesz értünk semmit. (nevet) De ez nem zavar minket. Ha valaki szeret téged, nem szabad érte semmit várnod tőle cserébe. Valószínűleg ezért is szeret minket, hogy nem kérdezgetjük, hogy "Jaj, mikor teszel be minket a rajzfilmedbe?"
Parti Nagy Lajos, a Jógyerekek képeskönyve fordítója zavarba ejtően közép-európainak nevezte koncertajánlójában a The Tiger Lilliest. Az együttes harmadik tagja, Adrian Stout Prágában él, és a zenekar sokat koncertezik Közép- és Kelet-Európában. Éreznek valamiféle kötődést a kontinens innenső feléhez?
MJ: Igen, amikor a Tiger Lilliest elkezdtem, az egyik dolog, ami nagy hatással volt rám, egy orosz harmonikás fickó volt, akit egy hídon láttam, miután átjöttem egyszer a kontinensre. Nagyon megtetszett a hangszer és azt mondtam magamnak, egy ilyen nekem is kell. Így is lett. Persze az oroszok nem közép, inkább kelet-európaiak, de azért a hangulatban sok hasonlóság van. Az oroszok és a cigányzene nagyban hatottak arra, amit csinálunk.
AH: Én sosem tanultam igazán dobolni, csak szórakozásból képzetem saját magamat. Persze, ha egy zenét hallgatok, elsőként mindig a dobra, a ritmusra figyelek oda, ami hatással van rám, és vissza is köszön a játékomban. Nem ülök le begyakorolni a szokatlan, vagy eltérő ritmusokat, de határozottan érzékelhető a különbség.
Húsz év alatt igen sok száma összegyűlt az együttesnek, ezekből szemezget most a budapesti koncert programja is. Önnek mi a kedvenc száma?
MJ: Nemrégiben fejeztem be egy számot, de még nem vagyok benne teljesen biztos, hogy a Szexuális függőség balladájának (Ballad of Sexual Dependency) fogjuk-e nevezni. Ez egy 48 perc hosszú dal, amit nagyon szeretek, ma is hallgattam. Azt hiszem, ez igazán velős és erős szám lett, most ezt szeretem a legjobban.
Az együttes csak idén három lemezzel jelentkezett, a Freakshow című dupla albummal, a Sinderella című meseadaptációval és egy koncertlemezzel. Esetleg már most is készülnek új dalok?
MJ: Van egy, aminek a címe Cockney Prison, egy másik a Dead Ship, aztán ott a Ballad of Sexual Dependency és Kierkegaardról is írtunk valamit.