eur:
392.82
usd:
367.86
bux:
66115.42
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Megjelent a Da Vinci-kód folytatása

Hat évvel a könyvpiacot megrengető sikerű A Da Vinci-kód után a könyvszakma megint Dan Browntól várja a könyveladások felpezsdülését, ami nem kis nyomással nehezedik a kedden boltokba került The Lost Symbol írójára.

Brown a megjelenés napján az NBC Today című műsorában beszélt a korábbi munkáiból megismert szimbólumkutató Langdon professzor új kalandjairól, s a könyv születéséről.

A 600 oldalas misztikus regény Washingtonban játszódik, a szabadkőművesek világába vezet, és mindössze 12 óra alatt pereg le a cselekménye.

A 45 éves szerző "a téma összetettségével" magyarázta, hogy miért telt hat évbe A Da Vinci-kód folytatásának megírása. Mint mondta: 2-3 évet szánt a kutatómunkára, amely során személyesen is felkereste a regény helyszíneit, többek között a Capitoliumot, s járt a Kongresszus könyvtárában is.

A kritika jól fogadta az új kötetet. Általános vélemény szerint várhatóan nem kavar majd akkora vitát, mint A Da Vinci-kód, amely Jézus vérvonalának folytatásáról szóló elméletével mélységesen felháborította a katolikus egyházat.

A Los Angeles Times a két könyvet szembeállítva azt írta, hogy míg A Da Vinci-kód "mélyen gyökerező kulturális érzékenységet" sértett, a folytatás "inkább egy hullámvasút izgalmait idézi fel: borzongató, szórakoztató, de aztán vége".

A The New York Times szerint Brownnak sikerült elkerülnie a népszerű írók átkát: az új könyvvel nem okoz csalódást olvasóinak.

A 80 millió példányban elkelt A Da Vinci-kód részint megváltoztatta az életét, mivel a népszerűség kikezdte magánélete intimitását, munkamódszere azonban ugyan az maradt: minden áldott nap hajnalban kel és délig ír - mondta el a BBC hírportálon (bbc.co.uk)kedden megjelent interjújában.

A The Lost Symbol hónapok óta az internetes könyváruházak favoritja, több tízezres megrendelés érkezett rá még megjelenése előtt. (Ez nyilván a jelentős árengedménynek is tulajdonítható, amivel a könyv iránti keresletet akarták felébreszteni a kereskedők.) A kötetet kiadó Random House első körben több mint ötmillió példányt terített az angol nyelvű piacon, de már készülnek a mű fordításai is.

Címlapról ajánljuk
Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Sárkány, Krokodil és Ragyogás – ezek lehetnek a pusztító izraeli bosszúállók

Izrael bejelentette, hogy nem hagyja válasz nélkül Irán tömeges drón- és rakétatámadását. Dél-Libanonban már meg is ölték a Hezbollah néhány fontos parancsnokát, de lehet, hogy Jeruzsálemben ennyivel nem fogják beérni. Szakértők most azt találgatják, vajon hogyan vághatna vissza Izrael a határaitól több mint ezer kilométerre lévő Iránnak.

Vágujhelyi Ferenc az Arénában: mostantól azonnal fellép a NAV az önrevízióval visszaélők ellen

Az önrevízióval visszaélők csalárd gazdálkodása miatt versenyelőnyre tesznek szert a becsületes gazdálkodókkal szemben, és ezt nem tudjuk megengedni – mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt az szja-bevalllásokról, az eÁFA-rendszer előnyeiről, az idén kiemelten ellenőrzött területekről és arról is, hogy az adóhatósági büntetés miért hatékonyabb, mint a büntetőeljárási szankció.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×