Kálomista Gábor elmondta: számtalan interjút készítettek az alkotáshoz, és sok archív anyagot használtak. A gyilkosság estéjének eseményeit részben animációval jelenítik meg, részben eljátszották újra a színészek.
Kálomista Gábor kifejtette: évtizedek óta a Veszprémnek szurkol, és személyesen is ismerte Marian Cozmát, ezért volt fontos neki, hogy elkészítse ezt a filmet - valahogyan elő akarta segíteni, hogy a játékos neve ne merüljön feledésbe. Hozzátette: úgy gondolja, Magyarországon a közbiztonság állapota egyszerűen felháborító.
Elmondása szerint nem akartak a bíróság, az ügyészség és a rendőrség helyébe lépni (az eljárás még nem jutott el a bírói szakaszig), az eseményeket a fellelhető adatok alapján rekonstruálták. Megjegyezte: csodálkozna, ha később olyan információk látnának napvilágot, amelyek a koncepciót gyökeresen megváltoztatják.
Ugyanakkor a dokumentumfilm csak az első része egy kétrészes alkotásnak. A másodikban a jogerős ítéletig szeretné követni a producer az ügyet.
Hanganyag: Oláh András