Film, opera, musical és Molnár Ferenc a Vígszínház műsorán

Infostart
2009. április 30. 09:40
Molnár Ferenc bemutatók, Pedró Almodóvár: Mindent Anyámnak című filmjének színpadi változata, a Hegedűs a háztetőn című musical és Varázsfuvola című opera is szerepel a Vígszínház és a Pesti Színház 2009/2010-es évadának programján.

Már folynak a próbák a Vígszínház és a Pesti Színház jövő évi szezonjának első bemutatóihoz. A Szent István körúti társulat október 17-én mutatja be Shakespeare Othelló című drámáját. A címszerepben a Katona József Színházból Nagy Zsolt vendégeskedik, Desdemonát Béres Márta alakítja, aki a Szabadkai Népszínháztól igazolt a társulathoz.

Egy héttel később, október 24-én Molnár Ferenc: Játék a kastélyban című komédiáját Benedek Miklóssal a főszerepben és Marton László rendezésében mutatják be. Jövő márciusban a Hegedűs a háztetőn című musicalt tűzi műsorára a Vígszínház. Tevje szerepét kettős szereposztásban Hegedűs D. Géza és Reviczky Gábor alakítják. Az Othellót és a Hegedűs a háztetőnt Eszenyi Enikő színházigazgató rendezésében láthatja a közönség.

A két darabot korábban még nem mutatták be a Vígszínházban, a kiválasztás szempontjairól Eszenyi Enikő a következőket mondta: "Shakespeare Othellója számomra a megtévesztett emberről szól, ami azt hiszem, hogy a mai életünkre nagyon jellemző és iszonyatosan aktuális. Mind a két darab a másság kérdését feszegeti, amiről, azt hiszem, nem kell mondani, mennyire jelen van a hétköznapjainkban."

A Pesti Színház október 3-án egy fiatal cseh alkotótrió produkciójában állítja színpadra A nő vágya című "radikális musicalt". Az Émile Zola regényén alapuló előadás főbb szerepeit Hegyi Barbara, Hegedűs D. Géza, és a színházhoz frissen igazolt Kovács Patrícia játsszák.

Decemberben a Pesti Színház Molnár Ferenc két egyfelvonásosát tűzi műsorra. Az Egy, kettő, három és Az ibolya című darabokat Kern Andrással a főszerepben, Szabó Máté rendezésében láthatják a nézők. Az évad utolsó bemutatójaként márciusban Pedro Almodóvar: Mindent anyámról című Oscar-díjas filmjének színpadi változatát rendezi meg Kamondi Zoltán.

Eszenyi Enikő a társművészetekkel is hatékony kapcsolatot kíván kialakítani: ennek keretében karácsonykor mutatja be a Vígszínház Mozart: Varázsfuvoláját Marton László rendezésében. Az előadásban az Operaház énekesei működnek közre, a bemutatón Fischer Ádám vezényel.

A Vígszínház Házi Színpada a tervek szerint egy ősbemutatóval jelentkezik. Bartis Attila író Romlás című művét Hegedűs D. Géza főszereplésével Szikora János rendezi meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást