A Szépművészeti Múzeum kiállítása a Louvre-ban

Infostart
2008. október 8. 19:45
Első alkalommal mutatkozik be a párizsi Louvre-ban önálló kiállítással a Szépművészeti Múzeum. A ma megnyitott "Reneszánsz és manierizmus Németalföldön" című tárlatot januárig láthatja a közönség a francia fővárosban.

A két múzeum együttműködésének első állomásaként a Louvre barokk és rokokó rajzaiból "A szépség vonalai" címmel nyílt kiállítás az év elején, Budapesten.

A budapesti gyűjteményből válogatott, Párizsban most kiállított alkotások a 16. század főbb németalföldi művészeti törekvéseiről adnak keresztmetszetet. A tárlat a művészeti centrumokat, a manierizmus mestereit - köztük az idősebb Pieter Bruegel munkáit - és a realizmus kezdeteit mutatja be.

A kiállított alkotások között szerepelnek bibliai, történeti, mitológiai és allegorikus rajzok is, valamint tájképek, melyek a Czére Andrea, a Szépművészeti Múzeum tudományos főigazgató-helyettesének elmondása szerint a budapesti gyűjtemény egyik fő erőssége.

A főigazgató-helyettes az InfoRádiónak elmondta, hogy a párizsi közönség nagy érdeklődéssel fogadta a kiállítást. Mint kiemelte, újdonság, hogy a Louvre külföldi intézményekből vendégkiállításokat fogadjon, mivel saját műkincsanyaga is páratlanul gazdag.

Ugyanakkor Czére Andrea megjegyezte, hogy a párizsi Louvre holland és flamand rajzgyűjteménye az adott korszakból a Szépművészeti Múzeuméhoz képest kevésbé kiemelkedő.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást