A Vidéki Színházak Találkozójának célja, hogy a fővárosi közönség is láthassa a vidéki társulatok kiváló előadásait - mondta az InfoRádiónak a rendezvény művészeti vezetője.
Metzner János hozzátette: a színházak igazgatói javasoltak darabokat a programba, amelyek közül az első helyen említettek mindegyike látható majd a fővárosban, míg a többi szabad helyre hiánypótló előadások- mesedarabok, musicalek - kerültek.
A találkozón 18 együttes 25 darabját láthatják majd a nézők a Thália, a Nemzeti, a Merlin és az Új Színházban - fűzte hozzá.
A legtöbb darabra még kaphatók jegyek, a kaposvári Csiky Gergely Színház Karnebál című előadására már nem lehet bejutni, és az is biztos, hogy soproni Petőfi Színház Szomorú vasárnapját pedig ismételni kell - közölte a Vidéki Színházak Találkozójának művészeti vezetője.
Hanganyag: Oláh András