eur:
393.87
usd:
365.11
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nyúlszőrrel bevont nőgyógyászati szék

Andy Warhol és az amerikai pop-art jelentős alkotói, valamint Picasso három alkotása is látható azon a kiállításon, amelyet a Ludwig Múzeum rendez saját anyagából. A Fókuszban a gyűjtemény című tárlat november 15-étől látható.

Szipőcs Krisztina művészettörténész, a kiállítás rendezője az InfoRádióban elmondta: a Ludwig Múzeum 1991-ben nyitotta meg kapuit a Ludwig házaspár adományából, amely hetven művet számlál.
A Kortárs Művészeti Múzeum 1996-ban nyitotta meg kapuit, a két intézmény egyesítése óta a gyűjtemény már csaknem 500 darabból áll.

A Művészetek Palotájában helyet kapó intézmény ebből most nagyjából 300-at tár a látogatók elé.

A háromszintes tárlat legfelső emeletén a '60-as évektől a '80-as évek végéig elkészült alkotásokat mutatja be, az amerikai pop-artot, a hiperrealizmust és az ezekkel párhuzamos európai törekvéseket. Emellett foglalkoznak a rendszerváltozás előtti kelet-európai művészettel is.

Az első két emeleten nagyjából ugyanez a korszak jelenik meg, itt azonban a magyar és a kelet-európai alkotókra fókuszáltak a kiállítás rendezői.

Az első szinten festmények és szobrok láthatók, a másodikon azonban a modernebb technikák jelennek meg: a fotók, installációk, de látható itt hímzett beton és nyúlszőrrel bevont nőgyógyászati szék is.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×