Roger Moore-ral jótékonykodik a Nemzeti Fiharmonikus Zenekar

Infostart
2007. szeptember 19. 19:30
A zenetörténet szinte teljes spektrumát felöleli a Nemzeti Fiharmonikusok új évadának műsora - mondta az InfoRádiónak a zenekar főigazgatója. Kovács Géza közölte: több jótékonysági koncertet is tartanak.

A Nemzeti Fiharmonikus Zenekar új évadának műsora a zenetörténet szinte teljes spektrumát felöleli, a barokktól a kortárs zenéig - közölte a főigazgató.

Kovács Géza hangsúlyozta: a műsorból kiemelkedik az október 29-ei és 30-ai jótékonysági koncert, amely során Sir Roger Moore lesz a narrátor az Állatok farsangja című műben.

A Nemzeti Fiharmonikus tagjai UNICEF-nagykövetek, a koncertet bemutató DVD-t világszerte értékesítik, és a bevétel teljes egészében az ENSZ Gyermekalapjához kerül - tette hozzá.

A főigazgató kiemelte: október 11-én a Kézenfogva Alapítvány javára tartanak koncertet, amelyen Kocsis Zoltán és Érdi Tamás ad elő Mozart-műveket.

Decemberben a Budapest Bábszínházzal is folytatódik az együttműködés, és Csajkovszkij Diótörő című műve lesz látható - mondta el Kovács Géza.

A főigazgató közölte, hogy több alkalommal vidékre is ellátogat a Nemzeti Fiharmonikus Zenekar.

Hanganyag: Sárközi Lóránt


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást