Húszéves a Fekete Doboz

Infostart
2007. június 22. 09:35
A Fekete Doboz 20 éves jubileuma alkalmából péntektől háromnapos vetítéssorozatot rendeznek a videós újság legjobb alkotásiból az Örökmozgó Filmmúzeumban. A filmek között szerepel az ellenzéki kerekasztal öt részes története, amit 18 év után először vetítenek le nyilvánosan - mondta az InfoRádiónak Elbert Márta rendező.

A Fekete Doboz videós újságot 1987-ben alapította meg négy filmes és egy szociológus, mert úgy gondoltuk, cenzúramentesen is lehet filmet készíteni Magyarországon - mondta az InfoRádiónak Elbert Márta rendező. Hozzátette: ez nem volt könnyű az első években.

A rendező közölte, hogy 1987 és 1989 között 800 óra anyagot vették fel a rendszerváltás különböző eseményeiből

A 20 éves évforduló alkalmából rendezett vetítéssorozat egyik különlegessége lehet az az ötrészes sorozat, amely az ellenzéki kerekasztal történetéről szól, és első nyilvános vetítése most lesz az Örökmozgó Filmmúzeumban - hangsúlyozta Elbert Márta.

A rendezvényen a politikai filmek mellett a társadalmi problémákról szóló alkotások, valamint a Fekete Doboz Alapítvány roma médiaiskolájának hallgatói által készített filmek is láthatóak lesznek - mondta a rendező.

Hanganyag: Oláh András


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást