Für Anikó és Kamarás Iván a csúcson

Infostart
2007. június 16. 17:00
A fővárosi Örkény Színház és a Katona József Színház viheti haza a legtöbb díjat a Pécsi Országos Színházi Találkozóról. A legjobb női főszereplő Für Ankió lett, a férfiak közül pedig Kamarás Ivánt emelte ki a szakmai zsűri.

Az Örkény Színház Finito című darabja lett az évad legjobb előadása a szakmai zsűri döntése alapján a Pécsi Országos Színházi Találkozón. A fesztiválon - a díjak tekintetében - egyértelműen tarolt a Finito és a Katona József Színház előadása.

A Finito egyik főszerepét alakító Csuja Imre szerint az előadás egyik erőssége, hogy jó csapat dolgozott együtt.

Tasnádi István a mű alapötletét Nyikolaj Erdmantól vette. Egy munkanélküli, középkorú férfi egyik nap elszánja magát arra, hogy öngyilkos lesz. Szándékának gyorsan híre megy, és sorra jelennek meg a különböző szervezetek, csoportok, mindegyik azt szeretné, hogy az ő ügyéért haljon meg.

A polgármester elégedetlen a disznóhús felvásárlási árával, a kortárs íróknak nem jut elég pénz, a bulvársajtóból elhíresült énekesnő nem tudja eladni a lemezét, a Pál show pedig nem tud elég magas nézettséget produkálni. Úgy néz ki, a problémákra egyedül Blondin Gáspár öngyilkossága lehet a megoldás.

A főhőst alakító Csuja Imre hangsúlyozza: nagyon küzdelmes próbafolyamat volt, de végül büszke az eredményre.

A Finito egyik főszerelője, Für Anikó kapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat, a legkiválóbb férfi epizódszereplő Debreczeny Csaba lett, a "Pál show" műsorvezetőjének megformálásáért. A legjobb jelmez kategóriában is a Finito volt a nyertes.

A legjobb rendezés díját Zsámbéki Gábor nyerte el a budapesti Katona József Színházban bemutatott A karnevál utolsó éjszakája című előadásáért.

A legjobb női epizódszereplő díját Fullajtár Andreának ítélte a Szakonyi Károly vezette szakmai grémium. A legkitűnőbb díszlet díját is a Katona József Színház vizuális tervezője, Khell Csörsz kapta.

A MASZK Országos Színészegyesület színész zsűrije szerint a fesztivál legjobb női alakítását Jordán Adél nyújtotta.

A Pesti Színház Az ünnep című előadása is két díjat kapott, Kamarás Iván a legjobb férfi főszereplőnek járó díjat kapta, a legjobb 30 év alatti színésznőnek járó elismeréssel Danis Lidiát jutalmazták.

A legjobb 30 év alatt férfiszínész díját Schruff Milán kapta, az egri színház A párnaember című előadásában nyújtott alakításáért. A színész zsűri szerint a legjobb férfialakítás Mészáros Mátéé volt ugyanebben az előadásban.

A zsűri különdíját Visky Anrdás nyerte el a Hosszú péntek című dráma szerzői-dramaturgiai munkájáért.

A közönség zsűri díját a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulata kapta a Hosszú péntek című előadásért, a legjobb társulat - a tavalyi évhez hasonlóan - a kaposvári színház lett, művészi teljesítményéért pedig külön elismerésben részesült Máthé Erzsi A karnevál utolsó éjszakájában nyújtott alakításáért.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást