A filmet, amelynek alapjául James McBridge Miracle at St. Anna (Csoda Szent Annán) című regénye szolgál, Olaszországban forgatják.
Spike Lee azt mondta a La Republica című olasz lapnak: célja, hogy bemutassa, milyen szerepet játszottak a színes bőrű katonák a szövetségesek győzelmében.
Amerika már megemlékezett a fekete katonák áldozatáról a vietnami háborúban, de az, hogy mit tettek a második világháborúban, még alig jelent meg a mozivásznon - vélekedett a rendező.
Nemrég találkoztam egy fekete veteránnal, aki Ivo Dzsimánál harcolt, és ő mondta el, mennyire bántja az, hogy Clint Eastwood két filmjében, amely a szigeten folyó harcokról szól, egyetlen fekete katonát sem látott - tette hozzá.
Clint Eastwood filmjei - A dicsőség zászlaja és a Levelek Ivo Dzsimáról - az 1945-ös harcokat mutatja be amerikai, illetve japán szemszögből.
James McBride regénye, amelynek alapján Spike Lee a filmjét forgatja, igaz történeten alapul: egy olyan alakulatról szól, amely csupa fekete katonából állt.
A könyv története Toszkánában játszódik, középpontjában az egyik katona és egy hatéves olasz árva barátsága áll.
Spike Lee szerint a fekete katonák hozzájárulását Amerika háborús erőfeszítéseihez annak fényében kell vizsgálni, hogy eközben milyen faji megkülönböztetést kellett elviselniük hazájukban.
Annak ellenére, hogy a feketék több mint háromszáz éven át rabszolgák voltak, és a film által feldolgozott időben is a diszkrimináció borzalmas formáit kellett elviselniük, hősként harcoltak - mondta.
Úgy viselkedtek, mint a hazafiak, miközben testvéreiket meglincselték, másodrendű állampolgárként kezelték - tette hozzá a rendező.
Spike Lee közölte: nem propagandafilmet akar készíteni, amely az Európát a náci uralom alól felszabadító amerikai katonáknak állít emléket.
A filmben a német katonák nemcsak az arctalan, embertelen gonoszságot testesítik majd meg, hanem kiderül: ők is egyszerű emberek voltak, akik a rossz oldalon harcolnak. Õk is fáradtak és éhesek voltak, és haza akartak menni - ígérte a rendező.
A faji kérdés Spike Lee visszatérő témája: ez volt a központi motívuma a Malcolm X című 1992-es filmjének is.
A rendező úgy vélekedik, hogy Koreával, Vietnammal és Irakkal szemben a második világháború volt az Egyesült Államok utolsó igazságos háborúja.