Tokióban mutatják be a Harry Potter és a Főnix rendjét

Infostart
2007. május 22. 21:00
A Pókember 3 után a Harry Potter-filmek ötödik részét is Tokióban mutatják be június 28-án. A címszerepet játszó Daniel Radcliffe-t is a japán fővárosba várják a világpremierre.

A Harry Potter és a Főnix rendje a sorozat ötödik darabja; az első filmet 2001-ben mutatták be.

A világpremiert Tokióban tartják; ennek "nincs különösebb oka" - mondta a gyártó Warner Bros szóvivője. Nagy-Britanniában július 3-ától vetítik a mozik a filmet.

A sorozat első négy darabja 3,5 milliárd dollárt (645 milliárd forintot) hozott. Megfigyelők szerint éppen azért vitték Tokióba az ötödik Potter-film és a Pókember harmadik részének világpremierjét is, hogy minél többet keressenek a filmekkel.

A hatodik Potter-könyvből készülő filmet már forgatják, a hetediket pedig most írja J.K. Rowling. A Harry Potter és a halálos szentek július 21-én kerül a boltokba. Addig csak annyit tudni róla, hogy az egyik főszereplő meghal.