Színészlegendák, ha találkoznak

Infostart
2007. május 18. 20:43
Másodszor forgat együtt Hollywood két élő legendája, Al Pacino és Robert De Niro. Mindketten aláírták már a szerződést az új filmre, amelyben rendőrnyomozó-párost alakítanak, akik egy sorozatgyilkos nyomába erednek. A film címe Righteous Kill - Jogos gyilkosság - lesz.

A forgatókönyvet a két sztár ajánlotta Randall Emmett producer figyelmébe. De Niro ás Pacino jó barátok, de a filmvásznon azonban eddigi hosszú pályafutásuk alatt elkerülték egymást.

Egyetlen közös filmjüket, a Szemtől szembent (Heat) 1995-ben forgatták, de abban is csak két közös jelenetük volt.

Mindketten szerepeltek ugyan a Keresztapa második részében is, de egyszer sem voltak láthatóak együtt a filmvásznon.

"Világtörténeti jelentőségű filmről van szó. A Szemtől szembenben két közös jelenetük volt, ebben a filmben pedig végig együtt szerepelnek majd" - lelkendezett Cannes-ban a film másik producere, Avi Lerner.

A Jogos gyilkosság tervezett költségvetése 60 millió dollár, a forgatókönyvet Russell Gewirtz írta - ő jegyezte a tavaly nagy sikert aratott Belső ember forgatókönyvét is.

Egyelőre csak a két főszereplő személye biztos, a többieket még válogatják.