Százéves a Zeneakadémia

Infostart
2007. május 9. 12:58
Az idén százéves a Zeneakadémia épülete, ebből az alkalomból ünnepi koncertre kerül sor az intézményben május 18-án - mondta az InfoRádiónak Batta András. A Zeneakadémia rektora közölte: a tervek szerint még ebben az évben bejelenthetik az egyetem építészeti felújításának megkezdését.

A Zeneakadémiát nyitottság és nemzetköziség, valamint az egyedülálló magyar zenei élet fejlesztése, és az erre való nevelés határozza meg - mondta az InfoRádiónak Batta András.

A Zeneakadémia rektora hozzátette: a következő években nagy nemzetközi nyitás várható, de ebből a szempontból már most is jó helyzetben van az intézmény, hiszen Ázsiában és az Egyesült Államokban elismerik a Zeneakadémiát.

Az intézményt magas szintű hangszeres képzés, illetve felkészült zeneelméleti és zenepedagógia oktatás jellemzi - hangsúlyozta Batta András.

A rektor közölte, hogy az épület felújítását kiemelt feladatként kezeli a Nemzeti Fejlesztési Terv.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást