Nem süllyed a Titanic

Infostart
2007. április 18. 11:28
A vártnál jobban hajózik a Titanic - mondta a nemzetközi filmfesztivál igazgatója. Horváth György hozzátette: Antal Nimród nagyon izgul új filmjének budapesti bemutatója miatt.

A legoptimistább várakozásokat is meghaladta a Titanic Filmfesztivál iránti érdeklődés nagysága - mondta az InfoRádióban az esemény igazgatója.

Horváth György hozzátette: a koreai filmek mellett komolyan érdeklődnek a versenyfilmek iránt is, amihez hozzájárulhat, hogy az előadásokon megjelennek az alkotások készítői is.

A Titanic valójában játékfilm-fesztivál, a programban azonban kilenc dokumentumfilm is szerepel. Az esemény ideje alatt összesen hatvannégy filmet nézhet meg a közönség, és még az utolsó napokban is vetítenek néhány, a versenyen induló alkotást - közölte a fesztiváligazgató.

Magyar rendező így még nem izgult?

Antal Nimród, a Kontroll rendezőjének új filmjét, az Elhagyott szobát is a Titanicon, a fesztivál zárógáláján láthatják először az érdeklődők, mindössze két nappal az Egyesült Államokbeli bemutató után.

A rendező a vetítésen amerikai elfoglaltságai miatt nem tud megjelenni, Horváth György azonban elmondta: dolgoznak azon, hogy a közönség legalább egy üzenetet, köszöntőt olvashasson Antal Nimródtól.

A Titanic Fesztivál igazgatója hozzáfűzte: a rendező e-mailjeiből kiderül, hogy nagyon izgul a premier miatt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást