Dialektus: négy napon át az Aranyszarvas-díjért

Infostart
2007. április 10. 12:04
Kedden kezdődik a Dialektus, Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Füredi Zoltán szervező az InfoRádiónak elmondta: ötvenkét film versenyez az Aranyszarvas-díjért, és a kiegészítő programok is érdekesnek és színesnek ígérkeznek.

A kedd esti megnyitóval kezdődik, és szombat éjszakáig tart a Dialektus, Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztivál a Marczibányi Téri Művelődési Központban - mondta el az InfoRádiónak Füredi Zoltán szervező.

Kifejtette: a rendezvényen összesen ötvenkét kreatív dokumentum- és antropológiai film, valamint hagyományos néprajzi film versenyez az Aranyszarvas-díjért. A szervezők 28 ország 322 dokumentumfilmjéből választották ki a programban szereplő munkákat - tette hozzá Füredi Zoltán.

A rendezvényt a Jean Rouch retrospektív program hat filmje színesíti, míg a zenés filmeknek egy versenyen kívüli kategóriát állítottak fel - hangsúlyozta.

A szervező elmondta, hogy a filmvetítés mellett koncertek, beszélgetések és fotókiállítás várja az érdeklődőket. Különlegesnek ígérkeznek a csehországi romákról készített fényképek, a Chakra Hacker-koncert és a moldvai táncház - emelte ki Füredi Zoltán.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást