Nem a tulajdonos játszik majd a félmilliárdos hegedűn

Infostart
2007. április 3. 21:35
Egy árverésen 2,7 millió dollárért (mintegy félmilliárd forint) kelt el Stradivari Stradivarius hegedűje. A vásárló nem árulta el a nevét, de ügynökén keresztül közölte: kölcsönadja majd a mesterhangszert.

A Kieselbach galéria tulajdonosa az aukció kapcsán emlékeztetett arra, hogy egy Stradivari hegedű egyszerre ereklye, legenda és életre kelthető műtárgy, aki megvásárolta, az nemcsak egy tárgyat birtokol, hanem a történelem és a kultúra egy darabját is.

A most elkelt hegedűt 1729-ben készítették, és tekintélyes vételára ellenére sem számít csúcstartónak, mert tavaly egy másik Stradivariért 3,5 millió dollárt (mintegy 650 millió forint) fizettek.

Kieselbach Tamás elmondta: évente egy-két darab cserél gazdát az ismert mintegy hatszáz Stradivari hangszerből.

A hangszer anonimitásban maradt vásárlója ügynökén keresztül tudatta, hogy ő maga ugyan nem tud hegedülni, de kölcsönadja majd, és játszhatnak rajta.

Kieselbach Tamás szerint ez így van rendjén, mert nem az a fontos, hogy ki birtokolja, hanem hogy közkinccsé válhat.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást