Milliókat ér, amit Picasso részegen firkált a falra

Infostart
2007. április 3. 05:10
Egy brit alapítvány 250 ezer fontért, azaz csaknem 100 millió forintért vette meg Picasso egyik alkotását. A mű sok szempontból érdekes. Egyrészt Picasso egyetlen falfestménye, bár lehet, hogy túlzás lenne annak nevezni. Az alkotást ugyanis a művész zsírkrétával dobta fel egyik barátja falára, enyhén szólva spicces állapotban.

A mű 1950 novemberében készült Angliában, amikor Picasso meglátogatta barátját, John Desmond Bernal professzort, a múlt század egyik legnagyobb brit tudósát.

A faliképen - amit akár firkálmánynak is lehetne nevezni - két alak látható, egy férfi és egy nő, angyalszárnyakkal és fejükön babérkoszorúval.

A mű létrejötte is legendába illő. 1950-ben a Brit Békebizottság megpróbált megszervezni egy konferenciát, a kormány azonban megakadályozta azt.

Kárpótlásképpen a félresikerült próbálkozásért, a tudós megrendezett egy partit a saját házában, ahol Picasso a falra karcolta cinikus rajzát a békéről.

Az alkotást most Nagy-Britannia legnagyobb egészségügyi alapítványa vásárolta meg, mert szerintük az a nagy tudósok és művészek találkozását szimbolizálja.

A mű egy fontos tárgya lesz annak a kiállításnak, amely az orvostudomány, az élet és a művészet kapcsolatát mutatja be júniustól.

A rajzot megnézheti a Daily Telegraph oldalán.