Zajos váltás a vidéki színházak élén

Infostart
2007. március 27. 06:30
Az elmúlt időszakban több vidéki színház vezetését váltották le, a szakma számos neves képviselője közleményben kérte: ne politikai, hanem szakmai alapon döntsenek a kulturális intézmények sorsáról. Szolnokon csütörtökön választanak színházigazgatót.

Pénteken lemondott posztjáról a debreceni Csokonai Színház igazgatója.

Csányi János nem indokolta döntését, ám Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere úgy fogalmazott: Csányi János lemondásának oka, hogy az igazgató 36 millió forinttal túllépte a tavalyi költségvetést.

A pár tízmilliós tartozás ugyan elenyésző a színház milliárdos költségvetéséhez képest, ám az alpolgármester szerint azért fogadták el a lemondást, mert "egy önkormányzati intézmény esetében ez sem maradhat következmények nélkül".

Az igazgatói pályázat kiírásáról április közepén dönt az önkormányzat.

Kaposvárott nem volt sima ügy


A kaposvári színházigazgató-választás nagy port kavart.

Számos elismert művész írta alá azt a közleményt, amely szerint nem szakmai, hanem politikai célok határozzák meg az intézmény sorsát.

Az első választás eredménytelenül zárult, ugyanis egyik jelölt sem kapta meg a szükséges számú voksot. Másodszorra végül megválasztották a társulat és a volt igazgató bizalmát élvező főrendezőt, Znamenák Istvánt.

A másik jelölt, Korognai Károly, a Szegedi Nemzeti Színház volt igazgatója azonban rögvest hozzátette: az önkormányzat csak egérutat nyert, ugyanis a megbízatás - a korábban kiírt három év helyett - csak egy évadra szól.

Győrben is zajos a váltás

Február végén sikkasztás gyanúja miatt a város önkormányzata felfüggesztette Korcsmáros Györgyöt, és helyére ideiglenesen Forgács Péter, a színház művésze került.

A sajtóban több találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy ki veszi át Korcsmáros helyét.

A volt direktor szerint Eperjes Károly egy telefonbeszélgetésük során úgy nyilatkozott: négy színházat ajánlottak fel neki, az egyik a győri, azért volt ott megnézni egy előadást, mert válogat.

A színművész tagadta, hogy ilyen párbeszéd elhangzott volna. Mindenestre a győri teátrum is gazdára vár.Sopronban viszonylag csendes volt a váltás

Szilágyi Tibor kinevezése ugyan 2010-ig szólt, az önkormányzat - ahogyan fogalmazott - "a művész érdemei elismerése mellett" felbontotta a szerződést.

Helyére Darvasi Ilona került, művészeti tanácsadóként Huszti Péter segíti munkáját.

Máshol is csere készül


Kecskeméten és Székesfehérváron ősszel írják ki a pályázatokat, színházi körökben azonban már konkrét nevek hangzanak el a vezetői posztokkal kapcsolatban.

Szolnokon csütörtökön választják meg a teátrum vezetőjét.

Szikora János, a leköszönő igazgató múlt héten a kulturális bizottság előtt elég sarkosan fogalmazott: felesleges a pályáztatás, ha már úgyis megvan a kiszemelt jelölt.

Hogy valóban az előzetes forgatókönyv szerint zajlik-e a választás, az csütörtök este, az önkormányzat zárt ülését követően derül ki.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást