Igen, azt hiszem, azért is maradtam ilyen jól konzerválva - bár hatvan éves leszek májusban -, mert elég komoly humorral megáldott személy vagyok, és ez megment sok dologtól. Vagy egy mondás - Peterdi Palitól tanultam -, hogy akinek humora van, az mindent tud, akinek humora nincs, az mindenre képes. Nagyon örülök, hogy azoknak a táborába tartozom, akiknek van.
Mennyire tudja megmutatni a komoly arcát is?
A pályakezdéskor nagyon komoly drámai szerepeket játszottam sokáig. Lent Tác-Gorsiumban, ahol már tizedik éve rendezem a nyári játékokat, görög klasszikusokat, főleg rendezőként működöm, de azért eljátszottam ez idő alatt Klütaimnésztrát és Déianeirát. Nosztalgiám volt a tragédiajátszás iránt.
Mi a jobb, színésznőnek vagy rendezőnek lenni?
Bizonyos ideig biztos, hogy színésznőnek nagyon jó, de az nagy mázli, amikor az ember már fizikailag elkopik és nem tud úgy felrohanni egy lépcsőn, ahogy föl kellene rohannia ahhoz, hogy a néző azt érezze, amit kellene, és akkor azt mondhatja a másiknak, hogy légy szíves, szaladj föl.
Meddig lehet ezt csinálni?
Kiszámíthatatlan, hogy az embernek jön-e egy olyan feladat, amelyikért azt mondja, hogy megpróbálja a fájdalmakat legyőzni. A színpadon lévő fájdalom más. Megmenti az embert.
Útban a Parlamenthez láttam egy CD-t az egyik könyvesboltban. Az ön képe volt az Egy gésa emlékiratai című hangoskönyvön...
Ez egy nagy ajándéka az életemnek. Huszonhárom és fél órás a CD, egyetlenegy betű nem hiányzik belőle. Nagyon odafigyeltünk, amikor ezt csináltuk. Számomra egy izgalmas, új világ tárult fel ezzel.
Milyen érzés egy könyvet felolvasni?
Nagyszerű. Nagyon szeretek olvasni, és az ember, amikor olvas egy regényt, a saját filmjét készíti el. Amikor elkezdtem ezt olvasni, akkor ez a gésa egy kicsit belém költözött, én pedig őbelé. Az volt a varázslat, hogy mindenféle szerepbe bele kellett bújnom: a férfiba, aki szerette ezt a lányt, azokéba, akik gonoszak, kegyetlenek voltak. Iszonyatos nagy szakmai tudás kell hozzá és ilyenkor boldog vagyok, hogy olyan tanári karom volt, mint Sulyok Mária, Básti Lajos, Szinetár Miklós, Várkonyi, Major, annak a kornak a legillusztrisabb és legtöbbet tudó színművészei tanítottak minket. Õk azt vallották, hogy ez igenis egy szakma, ami attól lesz hivatás, amit beletöltünk.