Pink, a Faithless és a Chemical Brothers is jöhet a Szigetre

Infostart
2007. március 13. 13:00
Egy hetet még biztosan várni kell a Szigeten fellépők listájára - reagált az interneten terjedő pletykákra Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezetője az InfoRádióban. Egy angol nyelvű blog szivárogtatta ki a szervezőktől a Guardian című brit napilapnak küldött információkat, és ezzel indultak el a találgatások.

A Sziget Kft. ügyvezetője az InfoRádiónak elmondta: a szervezők minden ügynökségtől megkérték az engedélyt arra, hogy publikálhassák, mely fellépők lesznek ott biztosan az augusztusi fesztiválon, azonban legalább egy hetet még biztosan várni kell a megerősítésre.

Több hónapja folynak a találgatások arról, kik jönnek majd el a Szigetre. Gerendai Károly közölte: több olyan fellépő és zenekar neve is felmerült, akikkel valóban tárgyaltak, végül azonban nem sikerült megegyezniük.

Az már biztos, hogy az Arcade Fire, az Arctic Monkeys és a Kaiser Chiefs nem lesz ott a Szigeten, azt pedig még a szervezők sem tudják, hogy például a Jamiroquai ad-e koncertet a fesztiválon - mondta Gerendai Károly.

Pinkkel, a Faithless-szel és a Chemical Brothers-zel azonban már valóban nagyon előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások. Velük kapcsolatban várják a menedzsment megerősítését és engedélyét, hogy hivatalosan is bejelenthessék: ott lesznek - jelentette ki Sziget Kft. ügyvezetője.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást