Nem kell a könyv, bezár az egyik legismertebb antikvárium

Infostart
2007. február 20. 14:48
Bezár az ország egyik legismertebb antikváriuma. A Bibliotéka Antikvárium 1972 óta működik Budapesten, az Andrássy út 2.-ben, ahol kedden utoljára nyitottak ki.

A cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak azt mondta: az utóbbi években egyre csökkent a forgalmuk, a költségek pedig emelkedtek. A létszámot csökkenteni kellett, a tulajdonosok pedig végül úgy döntöttek, hogy ilyen feltételek mellett inkább eladják az üzletet.

Szulyovszky Zsolt szerint a Bibliotéka volt az ország egyik legismertebb antikváriuma, a könyvek iránti kereslet azonban korántsem olyan nagy, mint korábban volt.

Ennek talán inkább anyagi okai vannak, de szerepet játszhat az is, hogy a fiatalabb generáció nem érdeklődik már annyira a könyvek iránt, inkább más médiumok felé fordulnak - tette hozzá.

A Bibliotéka Antikvárium kínálatában megtalálható voltak szépirodalmi és művészeti könyvek, lexikonok, idegen nyelvű, földrajzi és történelmi kötetek, régiségek, metszetek.

A könyvesboltot üzemeltető cég egyik tulajdonosa beszámolt arról is, hogy a raktáron lévő készlet nagysága mára erősen lecsökkent, ami megmaradt, az a céget megvásárló tulajdona lesz.

Szulyovszky Zsolt elmondta azt is: az új tulajdonosok sem működtetik tovább az antikváriumot.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást