Biztonságot ad a filmeseknek az új támogatási rendszer

Infostart
2007. február 4. 09:54
Hosszabb időre tudnak tervezni a filmesek az új állami támogatási rendszerrel. A Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriumának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a 4 éves támogatás újdonságot jelent, hiszen eddig minden évben új szerződést kellett kötni a minisztériummal.

Grunwalsky Ferenc emlékeztetett: az állam 6,7 milliárd forintot biztosít a következő 4 évre az alapítvány működésére, és ez az összeg egészül ki a jövő évi költségvetés terhére vállalható 3 milliárd forinttal.

Hiller István oktatási és kulturális miniszter korábban úgy fogalmazott: Magyarországon a kultúra szereplői közül elsőként a filmes szakma válik önigazgatóvá, miután a minisztérium a területet kivonta az éves költségvetési huzavonából.

A szocialista politikus hangsúlyozta: a megállapodás alapján a szakma pontosan tudhatja, hogy a következő 4 évben milyen támogatásban részesül.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást