Távozik posztjáról Tarrósy István

InfoRádió / MTI
2007. január 31. 18:26
Távozik posztjáról Tarrósy István, az Európa kulturális fővárosa (EKF) program pécsi szakmai vezetését ellátó Pécs 2010 Menedzsment Központ igazgatója február végén.

"Úgy döntöttem, hogy a február 28-án lejáró szerződésemet nem kívánom meghosszabbítani, erről tájékoztattam kollégáimat és a város vezetését" - mondta az igazgató, hozzátéve: elhatározása mögött szakmai okok állnak.

Tarrósy István ezek között említette, hogy az előkészítés túlbürokratizált és centralista, az irányítás és a feladatkörök ugyanakkor máig nem tisztázottak.

Hozzátette: a lebonyolítást nehezíti, hogy a működési költségekre szánt mintegy kilencmilliárd forint negyven százaléka a Hungarofest Kht.-n keresztül érkezik.

Az igazgató hangsúlyozta, a pécsi EKF-programtól nem kíván elszakadni, annak sikeréhez a jövőben tanácsadóként szeretne hozzájárulni.

Gonda Tibor, Pécs alpolgármestere a távozás hírére reagálva azt mondta, hogy a város vezetői sajnálják, de tudomásul veszik Tarrósy István döntését, akinek a munkájával elégedettek voltak.

Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy a vezető indokaival csak részben értettek egyet. Az alpolgármester szerint az esetleges irányítási problémák Kiss Tibor általános igazgató kinevezésével megoldódnak, a Hungarofest Kht.-val pedig még nem kötötték meg az együttműködés részleteit tartalmazó szerződést.