Szőke András: mindig valamilyen vicces dologban veszünk részt

Infostart
2007. január 11. 12:06
Hasutasok címmel készült el Szőke András legújabb filmje. A vígjáték látható lesz a Magyar Filmszemlén, és várhatóan március közepén kerül a mozikba. A rendezőt ennek kapcsán kereste meg az InfoRádió.

"Ez a tizenharmadik játékfilmem, és aki ismeri a dolgainkat, akár a Badár filmjeit vagy az én történeteimet, az tudja, hogy mindig valamilyen vicces dologban veszünk részt" - kezdte legújabb

filmjének bemutatását a rendező.

Mint mondta, ez a film is ugyanazt a szemléletet követi, mint az eddigiek: egy magyar komédia.

Hogy milyennek látja Szőke András önmagát?

"Ha hivatalos könyveket nyitunk ki, akkor olyasmiket írnak ezekre a figurákra, akár Badárra, akár énrám, hogy kisemberek történeteit szoktuk megfogalmazni. Mi a mindennapi életben is így élünk" - árulta el a rendező, aki bár sokat hallgatja az InfoRádiót, úgy érzi, ő nem az InfoRádió műfajához tartozik.

Majd így folytatta: egy kis településen, Taliándörögdön lakik. A filmet is ott forgatta, a munkába pedig a 200 fős település lakói közül sokan bekapcsolódtak.

A Hasutasokban így egyaránt jelen vannak az alternatív és a professzionális kultúra képviselői is - tette hozzá.

Ahogy Szőke András mondta: a "klasszikus szakembergárdát" "Hernády Juci, Szarvas Jóska, Derzsi Jancsi, Márta Pista képviseli a kis falusi történetben".

Szőke András reméli, hogy legújabb alkotása több emberhez jut el mint az eddigi filmjei, hiszen most sokkal több kópia készült róla, mint a korábbiakról.

{{keretes_cim}}

A szentesi születésű Szőke András már a gimnáziumban is színészetet tanult. Gyermekkora óta foglalkozott festészettel és más képzőművészetekkel, több amatőr színházi csoportban is játszott, és zenekart is alapított. 15 éves kora óta amatőr filmes. Dolgozott szobafestő segédmunkásként és takarítóként egy budapesti moziban, majd rendezőasszisztens lett a Mafilmnél.

1990-ben Vattatyúk című filmjével vált ismertté, ezt az alkotást követte a többi mellett az Európa Kemping, az Indián tél, a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele, a Tündérdomb és a Zsiguli.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást