Férfi, nő, szenvedély

Infostart
2007. január 11. 14:43
Marozsán Erika: "Szakíts, ha tudsz" című albumának lemezbemutató koncertjét tartja szombat este fél nyolctól a Művészetek Palotájában. A művésznő az album készítéséről beszélt az InfoRádióban.

A lemez anyagát Juhász Gábor zeneszerző, gitáros, valamint Jónás Tamás költő állította össze. Marozsán Erika elmondta: Juhász Gáborral már régóta tervezték, hogy egyszer együtt dolgoznak.

A muzsikus 2005 nyarán hívta fel a színésznőt és azt mondta neki: úgy érzi, most jött el az idő a közös munkára. Egyben felkérte Jónás Tamást a szövegek megírására - emlékszik vissza Marozsán Erika, aki maga is nagy rajongója a költőnek.

"Egymás után készültek a dalok, miközben sokat jártunk össze, és próbálgattuk a megírt dalokat, így épültek azok egymásra" - emlékszik vissza 2005 nyarára a művésznő.

"Bár minden Gábor és Tamás szerzeménye, úgy érzem, sokban befolyásolta őket az, hogy a személyemre írták őket" - mondta Marozsán Erika, aki hangsúlyozta: senkit ne vezessen félre az est és a lemez címe.

"Az anyag nem csupán elhaló hangon megszólaló szomorú, szakítós történeteket eléneklő est, hanem nagyon szenvedélyes, dzsesszes-sanzonos dalokból áll", amely a szerelem pillanatait megragadó dalokból. "A férfi és a nő kapcsolatának megfejthetetlen sokaságát próbáljuk előadni."


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást