Elhunyt Nagy Gáspár

InfoRádió / MTI
2007. január 3. 21:32
Türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után, szerdán elhunyt Nagy Gáspár, Kossuth- és József Attila-díjas költő.

Az 57 éves korában elhunyt Nagy Gáspár 2004 óta vezette Magyar Katolikus Rádió kulturális szerkesztőségét.

Nagy Gáspárt elsősorban a közép-kelet-európai helyzet és a magyarság sorsa foglalkoztatta, költői szerepvállalásának vezérlő elveihez - "emlékezni, látni, megnevezni és sohasem félni" - mindvégig hűséges maradt.

Nagy Gáspár 1949. május 4-én született Bérbaltaváron. Népművelés-könyvtár szakon végzett a Szombathelyi Tanárképző Főiskolán, majd esztétikát tanult. Versei 1968-ban jelentek meg először.

Pályája kezdetén népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt, 1989-ben a Hitel szerkesztője lett. Az Írószövetségben 1981-től választmányi tagként, 1989-től elnökségi tagként tevékenykedett. 1989-90-ben az MDF választmányi tagja volt.

A fiú naplójából című, 1956-ot idéző verse volt az oka a Tiszatáj című lap 1986-os betiltásának. Szabadrabok című, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazon verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást