Vásári Tamás: Érdi Márta Cimbora című műsorán keresztül. Márta meghívott, hogy a gyerekekkel csináljak hangversenyt, és így megismerkedtem a kisfiával is.
Mikor volt ez?
Érdi Tamás: 1994-ben.
Vásári Tamás: Akkor mondta róla Márta, hogy zongorista. Rögtön meghallgattam, és nyilvánvaló volt, hogy milyen tehetséges, csak nagyon kételkedtem, mert voltak fizikai problémái. Első alkalommal, amikor együtt játszottunk, nekem kellett a lábát a pedálra ráilleszteni. De a fejlődés során olyan hatalmas eredményeket ért el, amit én nem is láttam senki másnál. Az egyik a tehetség, tehát az, hogy benne él a zene és tényleg van mondanivalója, a másik pedig a hihetetlen akaraterő.
Érdi Tamás: Amikor megnyertem egy zongoraversenyt Moszkvában, akkor kaptam egy angliai koncertkörutat, Schubertot játszottam, és odajött egy úr, és megkérdezte, hogy a Tamásnak a fia vagyok-e? És tényleg sok segítséget kaptam tőle, meg bátorítást, ezt kell kihangsúlyozni. Egyszer Liszt VI. rapszódiáját játszottam, meghallgatta, és azt mondta, átírtam egy futamot, ez nagyon jó, Tamás, de Liszt nem ezt írta, úgyhogy ezentúl minden koncert előtt szeretnélek meghallgatni. És nincs is koncert nélküle.
Mikor adtak korábban közös koncertet?
Vásári Tamás: Nem sokkal azután, hogy megismerkedtünk. Először én vezényeltem és ő zongorázott. Csináltunk is egy Mozart zongoraverseny-felvételt, aminek rendkívüli nagy sikere volt. Amerikában, a lemezújság, a High Fidelity Magazin hihetetlen szép kritikát írt.
Érdi Tamás: És azt kérdezte a kritikus, hogy remélhetjük-e ettől a csapattól az összes Mozart zongoraversenyt? Így fejezte be.
Vásári Tamás: És valami olyasmit is mondott, hogy ez a legszebb Mozart zongoraverseny-felvétel, amit hallott.Mi kell a közös zenéléshez?
Érdi Tamás: Emlékszem, amikor játszottam Floridában egy Mozart zongoraversenyt, akkor azt írta a kritikus a koncertről, hogy állítólag olyan gyors tempót vettem, hogy lábujjhegyre állítottam a zenekart. Leginkább összhang kell a közös zenéléshez.
Vásári Tamás karmesterként másként látja?
Vásári Tamás: Ezen a koncerten most Mozart kétzongorás zongoraversenyét játsszuk, tehát én ott zongorista is vagyok és karmester. Nagyon sokszor zongora mellől vezénylem a zenekart - ennek kamarazenélés jellege van. Most három szerepem lesz, az egyik, hogy vezénylem a zenekart, a másik, hogy zongorázom a zongoraverseny egyik részét, és a harmadik, hogy egy másik zongoristával játszom együtt. Speciel a legnehezebb fajta kamarázás két zongorát összehozni.
Mi lesz a december 26-ai műsor?
Érdi Tamás: Közösen Mozart Esz-dúr kétzongorás versenyművét fogjuk játszani.
Vásári Tamás: A koncert két részből áll: a szünet előtt egy sztenderd koncertműsor, ahol van egy zongoraverseny, van egy versenymű, és van egy zenekari mű. Versenyművel kezdünk, és aztán jön egy zenekari mű Bizet-től. A szünet utáni rész viszont operaáriákból és balettszámokból áll. A balettban Tunyogi Henrietta, ifjú Nagy Zoltán Kossuth-díjas balett-táncos és Oláh Zoltán fog táncolni. Két szám lesz, az egyik a Diótörőből, a másik a Rómeó és Júliából. Az énekesek Keszei Borbála és Molnár Levente, ők fognak külön-külön is áriákat énekelni és duettet is.
Másként kell szervezni és felépíteni egy karácsonyi koncertet?
Vásári Tamás: A lényeg a karácsony üzenete, vagyis az, hogy ajándékot kapott az emberiség karácsonykor, és ezt az ajándékot kell a magunk módján továbbadni, úgy, hogy legyen benne szeretet, szépség. Általában nekem a zene mindig a szeretettel fonódik össze. Karácsony üzenetét úgy lehet tolmácsolni, hogy ha túllépünk anyagi mivoltunkon, ez imádsággal vagy meditációval vagy a szeretet megnyilvánulásával egyaránt formát ölthet. Ez a koncert is egy ilyen ajándék.
Érdi Tamás már említette korábban, hogy Mozart az egyik kedvence. Vannak-e még ilyen nagy kedvencek vagy darabok?
Érdi Tamás: Mozart a kedvencem, de szeretem Chopint, Schubertet, Lisztet, és Bartók is közel áll hozzám.
Mi alapján választ, amikor valamit eljátszik?
Érdi Tamás: A zenén keresztül teremtek kapcsolatot az emberekkel. Nagyon sok levelet kapok, a napokban egy lány írt egy emailt, amiben egy utcazenészről beszélt nekem, aki a Mozart lemezeim hatására kezdett az utcán klasszikusokat játszani. Nagyon nagy öröm másoknak adni, így néhány pillanatra elfejlthetik mindennapi bajukat.Mindketten egészen fiatalon kezdték a zenélést, csodagyerekként tartották önöket számon, nyolcéves korukban már koncertet adtak. De talán ez a csodagyerek-dolog kétélű fegyver, egyfelől kiderül, hogy valaki istenadta tehetség, másrészről kötelezettség is, kijelöli az utat. Mikor dőlt el, hogy csakis a zenei pálya lehet az út?
Érdi Tamás: Három-négy éves lehettem, Vörösberényben van házunk, és egyszerűen rátaláltam a dédapám öreg zongorájára. Akkor mindenben a zenét kerestem, például, hogy a villamos zajongásában, vagy a madarak énekében, akkor úgy hallottam, a madarak is Chopint énekelnek.
Vásári Tamás: Volt egy zongora a házunkban, a nővérem zongorázni tanult, és amit hallottam a rádióban ötéves fejjel, azt lejátszottam hallás után, és ez feltűnt a tanárnőnek, aki járt a nővéremhez, és így kezdődött az egész. Az a meggyőződésem, hogy a gyerekek, amikor elkezdenek zongorázni tanulni, akkor két dolog van. Az egyik, van-e indíttatásuk belülről, hogy szeretnék hallani azt, hogy ők most játszanak, tehát a zene vezeti őket. A másik, hogy a szülők akarják.
Tehát a tehetség elhivatottság is minden esetben?
Vásári Tamás: Igen, de ez is ellentmondásos, mert olyan is akad, hogy valaki nagy tehetség, csak egész egyszerűen nem született arra az életmódra, amit egy zongoraművészi pálya jelent. Ilyen volt például Kabos Ilona, nagy zongoratanárnő barátnőm, aki már meghalt régen, nagyon nagy művész volt, csak egyszerűen lusta volt gyakorolni. Ilyen volt Tóth Aladár, az Opera igazgatója, aki gyönyörűen zongorázott, nagyszerűen dirigált volna, csak nem felelt meg neki az életforma, elment írni, esztéta lett. Tehát a kettőnek össze kell jönnie, hogy az életforma is olyan legyen, ami nem idegen az embertől, megvan hozzá az idegrendszere. Érdi Tamásnak valami hihetetlen idegrendszere van. Irigylésre méltó, mert koncert előtt eljátszik valamit, és ha bizonytalan is, a pódiumon a lehető legtöbbet nyújtja. Érdi Tamás a koncerten mindig kétszáz százalékkal jobban játszik, mint előtte.
És ez olyan szakma, ahol mindig közvetlen a visszajelzés...
Érdi Tamás: Én abból tudom érzékelni, amikor a légy zümmögését is meg lehet hallani, azt a csöndet, amikor a teremben megáll a levegő, szóval akkor érzem, hogy megtört a varázs, és tényleg ilyenkor érzem, hogy érdemes dolgozni.
Többször szoktak mestert, tanárt kiemelni. Vásári Tamás esetében Kodály Zoltán neve kihagyhatatlan.
Vásári Tamás: Kodályt én személyesen is ismertem, nagyon közeli kapcsolatba kerültem vele. Mint zongorista Kodálytól nem tanultam, habár amikor eljátszottam neki a műveit, például a Marosszéki táncokat, tudott mutatni olyan dolgokat, amiket még technikailag is jobban meg tudott oldani, mint akkor én zongorista fejjel. De Kodály szerepe tulajdonképpen a nagy guru szerepe volt, a nagy általános, átfogó tanító, az egész életével példát mutató. Kodály nagyon nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy ne legyünk satnya zenészek. Azt mondta nekem, hogy uszodába is járni kell. Ezt is megtanultam tőle, mert én jógázom, és ma erősebbnek érzem magam, mint amikor fiatal voltam.
Érdi Tamás: Svájcban voltunk, próbáltunk a zenekarral, mindenki fáradt volt már, és azt mondta a Tamás, hogy miért van az, hogy az ember a lakását kitisztítja, az autóját rendbe szedi, csak éppen ami a legfontosabb, a testével nem foglalkozik, és ez nagyon igaz, ezt megtanultam tőle. Ma reggel is mentem a bordásfalra, bicikliztem, tehát nem lehet ezt sport nélkül csinálni. Nagyon fontos a kondíció ezen a pályán.