- Amikor a könyvet írtam, nem is sejtettem, hogy ekkora siker lesz. Ez volt az első könyvem, nem voltak elvárásaim vele kapcsolatban. Először a film forgatókönyvét írtam meg, majd utána a mesekönyvet, hogy az emberek tudják, min is dolgozunk. Igen meglepett a siker, nagyon-nagyon boldog voltam, és sok bátorítást adott a film befejezéséhez, hiszen ha a könyv tetszett az olvasóknak, biztos voltam benne, hogy a film is tetszeni fog. Örülök neki, hogy először könyv formában adtuk ki, mert öt évig tartott a film elkészítése, és ez nem volt könnyű. Szükségünk volt a közönség támogatására.
- Egy film megrendezésekor mi az, amit mindig szem előtt tart, ami kihívást jelent az ön számára?
- Nehéz, hogy megtartsam a művészi szabadságomat, hogy a kritikák ne befolyásoljanak, és mások ne gyakoroljanak rám nyomást. Sok energiát és időt felemészt, hogy megvédd magad, hogy láthass, hallhass, hogy használd az érzékszerveidet. Megörökíted magad körül az életet, a társadalmat, azt, amit egymás között beszélünk az életről, a filmjeinkről, aztán mindezt művészként megemészted, és beleülteted egy filmbe. Az emberek mindenféle nyomást gerjesztenek: "jaj, most ilyen filmet csináltál, ezentúl óvatosnak kell lenned", vagy "a következő filmednek is sikeresnek kell lennie", vagy "megcsinálod a Nikita, a bérgyilkosnő második részét?". Nehéz emellett megmaradni önmagadnak: egyszerűnek, és mégis nyitottnak. Ez sok időt felemészt.
- Van valamilyen kapcsolata Magyarországgal? Dolgozott már magyar művészekkel?
- Általában nem kérem el az útlevelét annak, akikkel együtt dolgozom, így valószínűleg tudtomon kívül dolgoztam már magyarokkal. Budapestet nagyon-nagyon szeretem, többször jártam már itt. Például mindig eljövök a Forma-1-es versenyekre, és egyszer a barátaimat is meglátogattam, akik itt forgattak. A város egyszerűen gyönyörű: az öt kedvenc városom között szerepel, az emberek pedig nagyon kedvesek hozzám.