Perrel fenyegetőzik a hisztis sztár, aki attól félt, hogy megölik

Infostart
2006. december 13. 09:05
Bepereli a Scalát az a tenor, aki a hétvégén az Aida előadása közben a közönség reakciói miatt sértődötten levonult a színpadról. Roberto Alagna, aki azt állítja, hogy fizikai veszélyben volt, azért perel, mert a milánói operaház nem akarja kifizetni a költségeit.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb komolyzenei botrányát kavarta Roberto Alagna a hétvégén, amikor előadás közben nemes egyszerűséggel levonult a milánói Scala színpadáról, mert nem tetszett neki a közönség reakciója.

"Mi történt volna akkor, ha kövekkel dobálnak meg, vagy valami őrül megtámad? A Scalának meg kellett volna védenie engem. Az előadást félbe kellett volna szakítani, ehelyett úgy folytatták, mintha mi sem történt volna. Végülis John Lennont is meggyilkolták" - fogalmazott a kicsit talán önértékelési zavarral küzdő tenor.

Roberto Alagna a botrány után jelezte a Scala vezetőségének, hogy kész szerepelni a további előadásokban, de az operaház szerződésszegésre hivatkozva elutasította. "Küldtek egy levelet, amelyben közölték, hogy a szerződés semmis és hogy nem fizetik meg a költségeimet. Kedden tanácskoztam az ügyvédemmel és úgy döntöttünk, hogy bepereljük" - jelentette be a tenor.

A Scala nem kívánta kommentálni a per hírét, mondván: jogi tanácsadói tanulmányozzák az ügyet. Az operaház igazgatója mindenesetre annyit hozzáfűzött az ügyhöz, hogy "egy tenornak nem lenne szabad úgy elveszítenie a hidegvérét, mint egy kisfiúnak".

A botránynak egyébként továbbgyűrűző hatása is lehet, legalábbis ami Roberto Alagna karrierjét illeti. Az Aida rendezője, a legendás Franco Zeffirelli máris bejelentette, hogy a tervekkel ellentétben a tenor mégsem szerepel következő rendezésében, a római operában bemutatandó Traviátában.

"Nem hiszem, hogy képes lennék együtt dolgozni egy olyan tenorral, aki ilyen őrjöngő, buta módon viselkedett a Scalával" - fogalmazott a rendező.