Kétmillióan látogattak el a Terror Háza Múzeumba

InfoRádió / MTI
2006. december 13. 13:44
Több mint kétmillió látogatót fogadott eddig a Terror Háza Múzeum a 2002-es megnyitása óta. A létesítmény idén sikeres évet zár annak ellenére, hogy költségvetési támogatása mintegy a fele a négy évvel ezelőtt odaítéltnek - közölte Schmidt Mária főigazgató.

Elmondta: minden évben kérdéses volt, hogy a kormánynak milyen megszorító intézkedései vagy megszüntető szándékai vannak.

A múzeum a költségvetési törvényben eddig külön sorban szerepelt, ez azonban az idén megszűnt. Hiller István oktatási és kulturális miniszter egyelőre szóbeli ígéretet tett az intézmény támogatására, az összeg tíz százalékkal marad majd el az ideitől - tette hozzá.

"Nem tudom, hogy ebben a reformoktól égő országban az írásbeliség megszüntetése is szerepel-e a reformok között, vagy egyszerűen nem tudnak írni, de bízom a szavában" - közölte a főigazgató, hangsúlyozva, hogy a támogatás csak az üzemeltetési költségeket fedezi, ezért elképzelhető a belépőjegyek árának emelése is.

Schmidt Mária a múzeum rendezvényeiről szólva kiemelte az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulójával foglalkozó konferenciát, továbbá a Hősök falának létrehozását, amelyen fotók és életrajzok láthatók. A kiállítások mellett a múzeum három nemzetközi konferenciát szervezett, ezek anyagaiból évkönyv megjelentetését tervezik. A Terror Háza - az idén először - a Sziget fesztiválra is kitelepült.

"A fiatalokat érdekli a múlt és a történelem, csak meg kell találni azt a nyelvet, amin meg lehet őket szólítani" - mondta a főigazgató.