Visszaélnek a 100 Tagú Cigányzenekar nevével?

InfoRádió / MTI
2006. november 21. 16:00
A 100 Tagú Cigányzenekar főtitkára szerint az együttes korábbi vezetője jogtalanul használja koncertek szervezésére a zenekar nevét.

Beke Farkas Nándor azt mondta: már 4 alkalommal jutott a tudomásukra, hogy Raduly József új együttese a 100 Tagú Cigányzenekar nevében lépett fel, vagy szerződött koncertre.

A főtitkár hangsúlyozta: azt nem tudják, hogy a volt vezető keresi fel a szervezőket, vagy azok nem értesültek a vezetőváltásról.

Beke Farkas Nándor úgy fogalmazott: örül kollégája és más zenekarok sikerének is, de 100 Tagú Cigányzenekarból csak egy van, a nevet pedig a Fővárosi Bíróságon bejegyeztették.

A főtitkár hozzátette: a többszöri felszólítás után hamarosan ügyvédi felszólítást küldenek Raduly Józsefnek, hogy ne használja fel jogtalanul a 100 Tagú Cigányzenekar nevét.

Raduly: a szervezők hibája

Az együttes volt vezetője válaszában közölte: a szervezők hibája lehetett, ha az ő nevét látva a 100 Tagú Cigányzenekar fellépését hirdették meg.

Raduly József hangsúlyozta: egy esetben történt meg, hogy a koncertre még az ő elnöksége alatt írt alá szerződést a 100 tagú Cigányzenekar, amely a vezetőváltás után nem akart fellépni, ezért egy másik formációval tett eleget a felkérésnek.