Egy nyugdíjas hálószobájában lógott a 400 milliós festmény

Infostart
2006. november 15. 05:34
Jean Preston készételeket evett, olcsó ruhákat hordott, busszal járt mindenhová, és különösen kedvelte azt a két kis képet, amelyeket még a '60-as években vett édesapjának összesen 200 fontért, azaz kevesebb, mint 80 ezer forintért. A két képről azonban nemrégiben kiderült: egy híres 15. századi oltárkép darabjai, és értékük jóval meghaladja az 1 millió fontot, vagyis a 390 millió forintot.

A firenzei Szent Márk-kolostor oltárképe, amelyet 1439-ben festett Fra Angelico szerzetes, az olasz reneszánsz egyik kiemelkedő alkotása. A napóleoni háborúk idején darabjaira szedték, és részei szétszóródtak a világban.

A központi táblát körülvevő nyolc kis kép közül hat később előkerült, de ennek a két képnek a holléte a művészettörténet egyik nagy rejtélye maradt, egészen nem sokkal ezelőttig.

A rejtélyt végül Jean Preston egy családi barátja, a Bristoli Egyetem művészettörténeti tanszékének volt vezetője oldotta meg, aki az idős hölgy halála előtt nem sokkal egy látogatásakor felismerte a képeket.

"Több éve ismertem már a tulajdonost. Tudta, hogy kivételes festményekről van szó, de fogalma sem volt róla mik is azok valójában. Amikor elmondtam neki, örült, hogy beigazolódott: jó szeme van a művészethez" - emlékezett vissza Michael Liversidge, hozzátéve: jó érzés, hogy Jean Preston még halála előtt megtudta, micsoda kincseket őrzött házában.

Jean Preston, aki a középkori kéziratok szakértője volt, még a '60-as években, az Egyesült Államokban vette a két, fára festett képet édesapjának. Halála után megörökölte, és a vendégszobában tartotta őket a falon.

Bár a szakértők szerint értékük meghaladja az 1 millió fontot, hamarosan kiderül, pontosan mennyit is adnak érte. Jean Preston örökösei ugyanis jövő márciusban árverésre bocsátják Fra Angelico mesterművének ezen két darabját.