Nyolc milliárdot zsebelt be a Kommunista Párt főtitkára

Infostart
2006. november 10. 10:13
Milliárdos lett a Brit Kommunista Párt főtitkára, miután 20,5 millió fontért, azaz csaknem 8 milliárd forintért adta el egy New York-i árverésen Ernst Ludwig Kirchner német expresszionista festő egyik legjelentősebb művét, amelyet családja nemrégiben kapott vissza a német államtól.

Ernst Ludwig Kirchner "Berliner Strassenszene" című képét Daniella Luxembourg művészeti tanácsadó vásárolta meg a New York-i Neue Galerie nevében.

"Ez Kirchner egyik legjobb munkája. Ha nincs a visszaszolgáltatás, akkor annak az esélye, hogy egy ilyen mű kikerüljön a piacra, egyenlő a nullával. Nincs még egy hasonló kép Kirchner munkái között, annyira ritka. A kép minősége és ritkasága az, ami a magas árat indokolta. Amikor valaki egy ilyen képet vesz, egy múzeumi darabot, egy ország kulturális örökségének egy részét veszi meg" - hangsúlyozta Daniella Luxembourg tanácsadó.

Mi lesz a hatalmas összeggel?

Azt persze egyelőre nem tudni, hogy a Brit Kommunista Párt 62 éves vezetője pontosan mit is kezd majd a hatalmas magánvagyonnal. Előfordulhat, hogy ez ugyanakkora vitát vált majd ki, mint a kép megszerzése. A Kirchner-művet ugyanis nemrégiben a sokat vitatott náci kárpótlási törvények alapján kapta vissza Anita Halpin, mint egy német zsidó cipőgyáros egyetlen élő leszármazottja.

Anita Halpin ügyvédei 2004 óta folytattak tárgyalásokat a kép visszaszolgáltatásáról a berlini városi szenátussal. A kép ugyanis majd 30 éven át a berlini Brücke Múzeumban lógott. A kommunista főtitkár ügyvédei azzal indokolták az igény jogosságát, hogy Anita Halpin nagyszüleit üldözte a náci rezsim, és kényszerből adták át a képet.

A Gestapo kényszerítette Tekla Hess-t

Alfred és Tekla Hess, Anita Halpin édesapjának szülei neves támogatói voltak a német expresszionista művészetnek a 20-as és 30-as években, és Németország egyik legteljesebb expresszionista gyűjteményével büszkélkedhettek.

Alfred Hess 1931-ben meghalt, de 5 évvel később feleségét "meglátogatta" a Gestapo, és a Hess-gyűjtemény átadására kényszerítették. Tekla Hess családja biztonságának érdekében engedett a fenyegetéseknek.

A gyűjteményt széthordták, legtöbb darabja elveszett, vagy nyomott áron talált gazdára. A "Berliner Strassenszene" Svájcba került, 1936-ban Carl Hagemann frankfurti gyűjtő vásárolta meg, akitől a német állam a háború után visszavásárolta, mint az ország expresszionista művészetének egy kiemelkedő darabját.

A 60-as években már kaptak kárpótlást

Anita Halpin édesapja a 60-as években 75 ezer márkás kártérítést kapott a német államtól, ami, bár töredéke volt a gyűjtemény értékének, a legmagasabb összegű kárpótlás volt, amit akkoriban megítélhettek.

A döntés, hogy Anita Halpin, mint az egyetlen élő Hess-örökös, visszakaphatja a Kirchner-képet, júliusban született meg. Berlini művészeti körökben ugyanakkor voltak, akik megrökönyödve fogadták a hírt, és vitatták Anita Halpin törvényes és morális jogát a képhez.

Az árverést követően Anita Halpin ügyvédei nem voltak hajlandóak kizárni, hogy a brit kommunista főtitkár a Hess-gyűjtemény más képeire is benyújtja igényét a jövőben.