A Friss levegő is versenybe száll

Infostart
2006. október 10. 11:52
Négy magyar film verseng az Európa Filmdíjakért az idén. A Before Dawn, a Fehér tenyér és a Taxidermia mellett a Friss levegő is az Európai Filmakadémia elismerésért versenyez. Kocsis Ágnes diplomafilmjét az Európai Filmakadémia Az év felfedezettje-díjra jelölte.

A rangos elismerésért a közelmúlt legnagyobb feltűnést keltő első filmje közül mindössze négy film kelhet versenyre, az Európa Filmdíjak ceremóniája december 2-án lesz Varsóban.

A Friss levegőért Kocsis Ágnes a 37. Magyar Filmszemlén a legjobb első filmnek járó Simó Sándor-díjat nyerte el, a Cannes-i Filmfesztiválon a Kritikusok Hete mutatta be először a nagyvilág közönségének.

Kocsis Ágnest az a megtiszteltetés érte, hogy Cannes-ban rögtön két filmje kapott meghívást.

A vírus című negyedéves vizsgafilmjét a főiskolás filmeket felvonultató Cinéfondation program tűzte műsorra, ahol a harmadik díjat nyerte el.

A Friss levegőt a sikeres Cannes-i bemutató után a legfontosabb nemzetközi seregszemlék hívták meg programjukba, Brüsszelben megosztott fődíjat nyert az európai filmek fesztiválján júliusban.

A hétvégén véget ért reykjaviki filmfesztiválon a zsűri elismerő oklevelét nyerte el.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást