Hobo: "Faludy verseinek szabadsága közel áll hozzám"

Infostart
2006. szeptember 4. 11:52
Olyan szabadság van Faludy György verseiben, ami közel áll hozzám - mondta az InfoRádiónak Földes László Hobo, aki lemezen és fellépéseken is népszerűsíti a költő verseit. A művész a Ballada a senki fiáról című est keretében emlékezett a 96 éves korában szombaton elhunyt Faludy Györgyre.

Földes László felidézte, hogy együttesével már korábban is játszottak Faludy-verseket - Ballada a senki fiáról, Ballada a parlamenthez - de azokat még a nyolcvanas évek elején betiltották, és nem kerülhettek lemezre.

"Ekkor kerültünk kapcsolatba, először levélben, majd később személyesen is. Az Új Színházban futó előadóestünk Gyurka bácsi kérésére készült, és persze van egy lemezünk is, amelyet folyamatosan játszunk" - sorolta a Faludy Györgyhöz való kötődéseit Hobo.

A vasárnapi, Gödör Klubbéli esttel kapcsolatban Földes László azt mondta: könnyebb volt így, hogy belefeledkezhetett a műsorba, majd hozzátette: Faludy asszony kérésére a temetésen is részt vesz, ahol verseket mond.

Személyes kötődéseiről az előadó azt mondta: nagyon vonzotta Faludy csavargó költészete, amit ő maga a dalszövegeiben művel, és a versek iránti érdeklődését is a költőnek köszönheti.

Verseiben olyan önirónia és irónia, másrészt olyan szabadság és életszeretet van, ami segített abban, hogy ebbe belefeledkezzem - tette hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást