Nincs semmi bajom vele, szeretek különböző helyszíneken játszani - így koncerttermekben is, még akkor is, ha klinikainak tűnhet a környezet. Meg fogjuk tölteni zenével, úgyhogy minden rendben lesz. Most csak a basszusgitárosom kísér, de játszottunk már így 18 ezer ember előtt is és sikeresek voltunk.
Hogy megy az idei turné, mik a legemlékezetesebb fellépések?
Például a beszélgetésünk előtt este nagyon jól sikerült a koncertünk, egy németországi kastélyban léptünk fel, pontban éjfélkor. Ez újfajta hangulatot vitt néhány számba. Például, amikor a Tom'S Dinert énekeltem és az "éjszakai pikniknél" tartottam, akkor mindenki nevetni kezdett, mert tényleg olyan volt, mint egy éjszakai piknik. Liverpoolban pedig amikor a harangok zúgásáról énekeltem, akkor hirtelen megszólaltak a közeli templom harangjai. Aztán voltunk Szerbiában, az Exit fesztiválon, ahol nagyon sok ember előtt játszottunk és Belgium is jó volt, mint mindig.
Már sokszor járt Budapesten, és az itteni közönség jól ismeri és szereti. Számíthatnak-e most valami újra?
Radikálisan újra nem, de van néhány új dal, amit tavasszal írtam és már elő is adtam őket. Dolgozom az új albumomon, ami várhatóan jövő tavasszal jelenik meg, tehát új dalokat is előadok majd.
Miből merít mostanság ihletet? Még mindig a régi, kicsit sötétebb témákhoz nyúl vissza, vagy személyesebb témákat keres?
Nem is tudom, hogyan írjam le... a dalok egy része New York-ról szól, a szeptember 11-e utáni New Yorkról. Az egyik például úgy szól, hogy New York egy nő. Egyfelől egy mozicsillaghoz hasonlítja a várost, másfelől olyasvalakire, akire az utóbbi időkben nehéz idők jártak. Sok élményt beleszőttem. Szóval, van néhány dal a városról. Az anyag egy része "sötét", de a másik része nem az. Például ott van az Unbound című szám is, ami a szabadság érzéséről szól.
Szeptember 11. még mindig eleven emlék?
Igen, nagyon eleven. Az az év nem csak szeptember 11-e miatt volt meghatározó az életemben, hanem azért is, mert az öcsém, aki amúgy a Világkereskedelmi Központban dolgozott, a következő évben meghalt. Tehát ez nagyon az életem része. És persze továbbra is New York-i lokálpatriótának tartom magam. Nagyon foglalkoztat a város. Ott élek és ott nevelem a lányomat, tehát fontos számomra a város.
Ha már New Yorknál tartunk, - amely egy igazi olvasztótégely - miért van az, hogy nem hallatszik a zenéjében az, hogy latin negyedben nőtt fel, hogy latin-amerikai volt a nevelőapja - akiről sokáig egyébként úgy tudta, hogy az édesapja? Miért nem halljuk a latint Suzanne Vegában?
Suzanne Vega hatévesen
(fotó: suzannevega.com)
Szerintem a természetem az oka. Nagyon furcsa lenne, ha én Puerto Ricó-i zenét játszanék. Ehhez egyfajta lazaság kell, ami bennem nincs meg. Ami latin hatás lehet, az a bossa nova ritmus iránti vonzódásom - ezen nőttem ugyanis fel. Nem tudom, hogy az ember honnan kapja a természetét. A vérében van? A génjeiben? Én azt csinálom, amit természetesnek érzek. A zeném azért még így is elég eklektikus. Az biztos, hogy hülyének érezném magam, ha hagyományos Puerto Ricó-i zenét játszanék.
Sok ember még mindig a Luka című szám miatt ismeri, amely a gyerekekkel való kegyetlen bánásmódról szólt. Mindig is megfigyelte az életet az emberek és ebből merített témát. Most hol keresi?
Mindenfelé keresem a témákat. Ha azt látom, hogy a környezetemben van egy érdekes történet, akkor megpróbálom azt a magam módján elmondani. Sok dalom egy képpel kezdődik - olyan, mintha egy fényképet látnánk. Ha előttem van ez a kép, akkor tudok írni róla valamit.
Tudatos módon komponál?
Igen életemnek a mostani szakaszában igen. Jó lenne azt mondani, hogy csak úgy megszáll az ihlet és a tudatalattimból feltör az alkotás, de úgy érzem, hogy kifejezetten több időt és energiát kell szánnom rá, mint amikor fiatalabb voltam. Például egy időben megpróbáltam otthon dolgozni, de az egyszerűen lehetetlen. Vagy a telefon csörög, vagy a lányom háziállataival kell foglalkozni. Ezért mindig bemegyek a New York-i stúdióba, és ott felveszem, ami éppen az eszemben van. Ez néha egy pár akkord, néha egy dallam. A technikussal együtt aztán visszahallgatjuk a jó és a rossz ötleteket és aprólékos munkával kitöltjük a hiányzó részeket. Ezzel a módszerrel hét-nyolc dalt komponáltam már az új albumra. Most kötöttem szerződést a Blue Note Records-zal, nekik tetszik az anyag, úgyhogy ősszel elkezdjük a felvételeket. Úgyhogy jövő tavasszal jelenhet meg az új lemez.
Valahol azt mondta, hogy tinédzserkorú lánya a legszigorúbb kritikusa...
Azt azért nem mondanám, hogy nem bírja a stílusomat, de tud bírálni. Nem fogja vissza magát. Nagyon szereti a zenét és sok hangszeren játszik. Zongorázik, basszusgitározik és csellózik. Együtt is hallgatunk zenét és megbeszéljük, hogy mi a jó és mi nem jó. Azt hiszem, elég különleges a viszonyunk.
Korábban próbálta lebeszélni arról, hogy ő is zenész legyen, de mintha nem menne...
Hát, nem nagyon megy. Az volt az álmom, hogy tudós lesz belőle, hogy a környezetet védi majd, de szenvedélyesen szereti a zenét. Ráadásul a családjában mindenki zenével foglalkozik: az apja, aztán a nővére, mármint a féltestvére egy bandában basszusgitáros. Szóval mindenki zenész a családban és egyelőre ő is arrafelé halad.
Térjünk vissza az ön zenéjére és a Luka című számra, emlékszem, hogy akkor még nem nagyon tudtam angolul, de nagyon tetszett a szám. Fel sem fogtam, hogy a kisgyerekek bántalmazásáról szólt a szám. Milyen érzés az, hogy a rajongói esetleg nem is értik, hogy miről énekel?
Engem nem zavar. Én is hallgatok külföldi zenét, brazilt, spanyolt, franciát... néha még csehet is. Néha a szavak nélkül is megfog a zene. Ösztönösen ráérzel a mondanivalóra, szóval, én nem csak a szöveg miatt éneklem a dalaimat. Ha ilyen egyszerű lenne, akkor szétküldhetném a szöveget képeslapokon. De inkább éneklem, mert tudom, hogy mindenkit más és más dolgok érintenek meg.
Tudom, hogy teljesen más irányt is vehetett volna a karrierje, hiszen táncosnak készült. Miért hagyta abba?
Azt történt, hogy rájöttem, hogy középszerű lennék csak. Megvolt a tehetségem, szerettem, de nem volt meg bennem az a technika, ami által nagy táncossá válhattam volna. Úgy éreztem, több esélyem volt az önkifejezésre a zenével és a dalokkal. Pedig nem is tanultam zenét. Például nagyon nehezen tudok kottát olvasni. A lányomnak sokkal jobban megy. Úgy éreztem, dalíróként több erő volt bennem.
Amikor meghozta ezt a döntést, még csak tizenhét éves volt. A szülei nem unszolták, hogy nem, nem, csináld csak tovább?
A szüleink úgy neveltek bennünket, hogy nem állták útját a művészi hajlamainknak. Azt mondták: ha festeni akartok, fessetek, vagy énekeljetek, vagy táncoljatok, vagy legyetek színészek. Csináljátok csak, rendben. De soha nem vittek el meghallgatásokra, például. Ha volt egy meghallgatás, akkor nekünk kellett kideríteni, hogy mikor és hova kellett menni és magunk mentünk. Aztán, később a fellépéseimre már eljöttek. Az volt a lényeg, hogy ne lógjak az iskolából, hogy utána mit csináltam, az már az én dolgom volt.
Szerintem egy kicsit kegyetlenek és egy kalap alá vesznek sok énekesnőt, aki különbözik a többiektől. A Lillith Fair turné után sok bírálatot kaptunk a "fehér lányok gitárral" imázs miatt, de a valóság teljesen más volt. Mert Chrissie Hynde mellett fellépett Missy Elliott is, tehát teljesen különböző nők voltak ott. Amiatt nem szoktak panaszkodni, hogy túl sok a férfi. Nem panaszkodnak Sting, Bono, David Bowie, vagy Bob Dylan miatt - tehát azért, hogy túl sok a gitáros pasas.
Mennyire könnyű egy ilyen műfajjal most betörni, hiszen annyiféle művileg létrehozott sztár befolyásolja a hallgatók ízlését és uralja a listákat...
Hát, mindig is nehéz volt, és a listákon mindig is harc folyt a szériában gyártott zene képviselői és a semmiből előtűnt előadók között. Lehet, hogy a rádió egyfajta ízlést diktál, de manapság már sokféleképpen lehet terjeszteni a zenét. Ott van például a myspace.com, az internetes oldalak, tehát bizonyos szempontból könnyebb lett a névtelen előadók számra a megjelenés. A kérdés, hogy melyik utat választják. Például vannak olyan együttesek, akik a myspace miatt jutottak lemezszerződéshez...
Manapság nem csak zenével foglalkozik, hanem például interjúkat is készít. A legutóbb Dave Grohl-lal, a Foo Fighters frontemberével beszélgetett. Csak szórakozás, vagy a jövőben ezzel akar foglalkozni?
Az az interjú csak szórakozás volt. Az angliai Channel Four tévé kért fel rá, és én igent mondtam, mert szeretek más zenészeket interjúvolni. Például beszélgettem Philip Glassal is. Egyszerűen kíváncsi vagyok arra, hogyan dolgozik és él a többi zenész. Dave nagyon vicces volt és jót beszélgettünk. Most éppen turnézik, és nem tervez új lemezt, mert közben apa lett. Elmesélte, hogy milyen tanfolyamokra járt a feleségével a szülés előtt.
Visszatérve arra, amikor önt kérdezik, biztos nagyon untatja például ha a Tom's Diner kerül szóba. Hányan dolgozták már fel?
Hát, talán már 35-en. És természetesen Budapesten is előadom majd. Úgy fog szólni, mint általában, a'capella verzióban, amikor a közönség énekli a DNA által játszott részt. Ez mindig bejön. A jövőben talán majd változik a dolog, esetleg beleteszek valami ritmust, mert a Tom's Diner 16 éve volt nagy sláger. Egy egész nemzedék nőtt fel azóta, akik nem is ismerték az eredetit - ők ugyanis csak a DNA-féle feldolgozást ismerik. Amikor meghallják tőlem, nem értik, hogy miért nincs zene, miért nincs alatta aláfestés.
Idegesíti, hogy sokan nem ismerik az eredetit?
Szerintem nincs jogom rá, ilyen az élet. Múlik az idő, változnak az emberek. Nekem kell lépést tartani.
Tervez valami mást is, például duetteket, vagy filmzenét?
Nem, most nem. Ha nem a lányommal, vagy a férjemmel vagyok, akkor az új albumon dolgozom, úgyhogy nem töröm ilyesmin a fejemet.