Mediawave majálissal

Infostart
2006. április 18. 13:16
Idén is nemzetközi filmfesztivállal és jazz, illetve etnozenei különlegességekkel várja a Mediawave a látogatókat. A Fényírók Fesztiválját április 28. és május 6. között rendezik meg Győrben és környékén, május 1-jén pedig külön majálisra várják a látogatókat.

Hagyományosan két fő műfajra: a filmre és a zenére koncentrál az idei fesztivál is.

A nemzetközi filmversenyre mintegy 60 országból neveztek animációs, kísérleti, kisjáték- és dokumentumfilmeket - mondta az InfoRádiónak Durst György, a Médiawave Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A fesztivál másik fő vonulatát az idén is a jazz, az improvizatív és az etno-, illetve népzene adja. Fellép például az amerikai jazz élvonalába tartozó Dave Holland bőgős kvintettje, és eljön Magyarországra William Parker is.

Azokat is várják azonban Győrbe, akik az underground vagy az elektronikus zenét szeretik, de a blues és a latin zene kedvelőire is gondoltak a szervezők: a győri főtéren felállított cirkuszi sátorban a két stílus angliai, jamaikai és egyesült államokbeli képviselői is fellépnek.

A Fényírók Fesztiválja alatt lesz nemzetközi cirkuszi bemutató, utcaszínház és bábszínház, május 1-jén pedig egy hagyományos majálisra várják a komáromi várerődbe az érdeklődőket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást