Jorge Semprún Budapesten

Infostart
2006. április 13. 07:33
Jorge Semprún lesz a díszvendége az április 20. és 23. között megrendezendő Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak. A könyvesboltokban már kapható a neves spanyol író új kötete Húsz év, egy nap címmel.

Pál Ferenc, a mű fordítója az InfoRádióban elmondta: a nagyregény szerzője az 1930-as évektől napjainkig tekinti át a spanyol történelmet és saját életét.

Jorge Semprún több évtizedes párizsi tartózkodás után nemrég települt vissza hazájába.

Az írót új regénye magyar premierjére várják, és ő veszi át a Budapest Nagydíjat is a város főpolgármesterétől - mondta el az InfoRádióban a fesztivál igazgatója.

A XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyet április 20. és 23. között rendeznek a Budapest Kongresszusi Központban, több mint 200 újdonsággal várja az érdeklődőket. A fesztiválon a kortárs spanyol irodalom és könyvkiadás mutatkozik be.

Az olvasók egy pódiumbeszélgetésen is találkozhatnak vele, ahol Jorge Semprúnt Kepes András kérdezi - közölte Zentai Péter.

Több mint egy tucat német író is bemutatkozik Budapesten. A Budapesti Kongresszusi Központban megrendezendő vásáron több mint 500 magyarországi és határon túli könyves lesz jelen.

A vásárlók csaknem 50 ezer könyv közül válogathatnak. A 600 forintos belépő árát bármelyik hazai standnál levásárolhatják az érdeklődők.

A fesztivál 250 programjára a csaknem 350 magyar irodalmár mellett 17 országból érkeznek írók, költők.

A rendezvényen Kertész Imre Nobel-díjas író olvas fel önéletrajzi ihletésű regényéből, a K. dosszié című kötetből.

A könyvvásáron az irodalmi alkotások mellett a legújabb tudományos műveket, ismeretterjesztő kiadványokat és szakkönyveket is megtalálják az érdeklődők.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást