Spanyolország mutatkozik be a könyvfesztiválon

Infostart
2006. március 23. 10:47
Több mint 200 újdonsággal várja az érdeklődőket a XIII. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, melyet április 20. és 23. között rendeznek a Budapest Kongresszusi Központban. A fesztiválon a kortárs spanyol irodalom és könyvkiadás mutatkozik be.

A rendezvény díszvendége Jorge Semprun lesz, aki több évtizedes párizsi tartózkodás után nemrég települt vissza hazájába. Az írót új regénye magyar premierjére várják, és ő veszi át a Budapest Nagydíjat is a város főpolgármesterétől - mondta el az InfoRádióban a fesztivál igazgatója.

Az olvasók egy pódiumbeszélgetésen is találkozhatnak vele, ahol Jorge Semprunt Kepes András kérdezi - közölte Zentai Péter.

Több mint egy tucat német író is bemutatkozik Budapesten. A Kongresszusi Központban megrendezendő vásáron több mint 500 magyarországi és határon túli könyves lesz jelen.

A vásárlók csaknem 50 ezer könyv közül válogathatnak. A 600 forintos belépő árát bármelyik hazai standnál levásárolhatják az érdeklődők.

A fesztivál 250 programjára a csaknem 350 magyar irodalmár mellett 17 országból érkeznek az írók, költők.

A rendezvényen Kertész Imre Nobel-díjas író olvas fel önéletrajzi ihletésű regényéből, a K. dosszié című kötetből.

A könyvvásáron az irodalmi alkotások mellett a legújabb tudományos műveket, ismeretterjesztő kiadványokat és szakkönyveket is megtalálják az érdeklődők.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást