- Amikor az ember egyedül van a színpadon, az igazi őszinteséget kíván. Kis színpadon játszunk, ezért nagyon közel vannak a nézők, rendkívül intim a hangulat. Akkor jó, ha az összes néző úgy érzi, hogy személyesen neki mondom a szöveget.
- Önnek egy állandóan levelezgető, tulajdonképpen ebben boldogságát kereső nő szerepe jutott, aki a környezetében mindig megpróbál valami hibát látni. Van valamiféle elképzelés önben arról, hogy vajon milyen lehetett a korábbi élete ennek a nőnek?
- Igen. Remélem, ki is derül, hogy nagyon erős anyja volt, akinek a befolyása alatt állt, és aki miatt nem ment férjhez. A szöveg egy gyermekkori trauma nyomait hordozza. Hogy miét, azt nem tudom. Valószínűleg a férfiakkal kapcsolatos. Iren az anyja halála után egyedül marad, és ez az egész levelezés a mamától kapott töltőtollal, egy pótcselekvés.
- Ismer ilyen embereket?
- Biztos, hogy láttam ilyet. A próbákon apró darabokra szedtük az egészet. Biztos volt valami emlékképem, valakit meg szerettem volna formálni, szóval valahogy ismerős volt a jellem, de nem tudtam beazonosítani.
- Mi volt az a valami, amit megtalált a szerepben és önhöz illik?
- Ezt nem mondom el, de nem azért, mert bármi nagy titok lenne benne. Ha az ember kimondja, hogy mi az a három vagy négy mondat, amely teljesen az övé, akkor az elszáll. Így vagyok a kritikákkal is, főleg a jóktól félek. Ha azt mondják, hogy ezt olyan szépen mondtad, akkor arra "rágörcsölök". A színházban van valami titok; olyan, mint a szerelem. Nem szabad kimondani.
- Talán a kiegyensúlyozottság jegyében nem nő, hanem férfi rendezte ezt az előadást. Ez jót tett?
- Nagyon munkás, de harmonikus volt az összes próba. Bálint András finom eszközökkel dolgozott, nem bántotta meg az embert, de mégis abba az irányba terelte, amelyet ő gondolt erről a szerepről. Kívülről látott engem, tehát egy csomó dolgot el tudott úgy mondani, hogy közben nem vette el a kedvemet sem a próbától, sem a szereptől. Boldogan jöttünk be a próbákra, és így tudott a premierig végigvezetni minket.
- Jót tett a pihenés, hogy így feltöltődött?
- Igen, pontosan így volt. Hatvanéves koromban úgy gondoltam, hogy le kellene ülni egy kicsit, megnézni, hogy mi is történt vele. Egy kicsit szembenéztem önmagammal. Nem volt mindig jó, de szükséges volt. Sokat olvastam, és nagyon jó volt nem időre menni. De ezt nem lehet a végtelenségig csinálni, mert az ember elhülyül. Muszáj tréningben tartania az embernek az agyát. Aztán pedig azon gondolkodtam, hogy most már valamit kellene csinálni. Feltettem a kérdést, hogy mit szeretnék eljátszani. Arra gondoltam, hogy Örkény Macskajátékában szívesen játszanék. Ekkor megszólalt a telefon, és Szikora János fölkért Orbánné szerepére. Gondolkodás nélkül igent mondta, mert annyira összecsengett a dolog. És nagyon boldog voltam Szolnokon, és igen, nagyon feltöltődtem. A sors is így akarta.